~Chapter 10

A tudat, hogy 15 évig egy eltitkolt testvérem volt, felfoghatatlan számomra.
Fájt, hogy apa titkolta ezt. És vajon anya tudott erről?! Vagy neki is hazudott mindvégig?
Azt hiszem,ez már csak rejtély marad, hiszen apa nem fogja elárulni.
- Apa, kérdezhetek még valamit?-szólaltam meg egy idő után.
-Persze.-bólintott, mire én nagy levegőt vettem.
- Anya ezt tudta, vagy..neki is hazudtál?
- Jordan, erről nem szeretnék többet beszélni, de vitát sem fogok ebből nyitani! Te és Jen testvérek vagytok, és mindkettőtöknek én vagyok az apja, legyen elég ennyi!-szólt rám szigorúan.
- Hát jó. Ja, és még valami.. Hétfőtől újra visszamegyek a suliba. Átlagos 16 évesek életét szeretném élni. Nem akarom az életem utolsó napjait a lakásba bezárva tölteni!-néztem apára,majd ezután Jen karját megragadva mentem fel vele a szobámba.
Mindketten leültünk az ágyamra, majd én elfeküdtem rajta. Hát..úgy látszik..Mindketten hazugságban éltünk. Egészen idáig, és ezt valahogy meg kéne hálálnunk Liam-nek. Hiszen ő kezdte el sejteni.-néztem Jen-re.
Tudtam, hogy a mi kapcsolatunk ezentúl sokkal szorosabb lesz. 
- Igen. Majd megháláljuk neki. Viszont..Jordan..Nem szeretném, ha suliba járnál. Ott bármit összeszedhetsz, ami csak rontana az állapotodon. És ez az, amit nem szeretnék.-nézett rám. Szemei csillogtak a könnyektől, ezután pedig ezekből pár csepp végig is szaladt az arcán.
- Hé, Jen. Ne sírj, mert én is fogok. Muszáj suliba járnom. Nincs olyan életem, mint neked. Mivel egy suliba járunk, így tudsz majd figyelni rám.-mosolyodtam el.-Órákon pedig ott lesznek a tanárok, akik majd figyelnek rám. Na? Rendben?-fogtam meg a kezét. Arcomon egy halvány mosoly ült.
- Rendben. De ígérd meg, hogy minden egyes szünetben kijössz a folyosóra, hogy tudjalak ellenőrizni. Az osztályodba nem szeretnék bemenni...
- Miért, mi történt?
- Egyszerűen csak idióták járnak abba az osztályba.-nèzett rám.
- Tudom, Jen. De nem tudok vele mit csinálni.-sóhajtottam.
- Igen.-bólintott.-Nem te tehetsz róla.
- Félek..-suttogtam,miközben rá néztem Jen-re.
- Mitől?
- Egy csomó tantárgyból meg fogok bukni.
- Dehogy fogsz. Együtt megtanulunk majd mindent, és nem fogsz.-mosolygott rám bíztatóan.
- Tényleg?-néztem rá.
- Persze. Holnap reggel el is kezdjük.-mosolygott, majd az asztalomhoz ment és az összes létező könyvemet elővette és az íróasztalomra tette.
- Ugye nem szeretnéd ezt az egészet megtanultatni velem egy nap alatt?-mentem oda hozzá.
- Nem. Elkezdjük majd a franciát, a kémiát, a fizikát és a földrajzot, vasárnap pedig majd a többit.
- Rendben.-bólintottam.-Itt alszol?
- Hát ha apukád megengedi, akkor igen.
- Jen, ő a te apád is.-mosolyogtam.-Persze hogy megengedi. Még jobb lenne, ha itt is laknál. De anyukád tuti nem fogja megengedni.-sóhajtottam.
- Majd beszélünk vele.-mosolygott.-Menjünk el zuhanyozni, aztán aludjunk.-puszilt meg.
- Oké. Mehetek előbb én?-nevettem.
- Persze, nyugodtan menj csak.-mosolygott rám kedvesen. Előkotortam a szekrényemből egy fehérneműt és egy hosszabb pólót, majd bementem a fürdőbe. 

Levettem minden ruhadarabot magamról, majd beálltam a zuhany alá. 

Hosszas zuhanyzás után, kiszálltam a zuhanykabinból és elkezdtem törölközni, majd felvettem a behozott ruhát. 

Kimentem a fürdőből és leültem az ágyra.

- Mehetsz.-mosolyogtam Jen-re, mire ő bólintott, és a ruháival a kezében eltűnt a fürdőben.

Elfeküdtem hassal az ágyon, és magam elé húztam a laptopomat. Elkezdtem megnézni az e-mail -jeimet, és felléptem a regisztrált közösségi oldalaimra. 

Mikor Jen visszajött a szobába, lecsuktam a laptop tetejét és leraktam az éjjeli szekrényre. Bebújtam az ágyba és onnét figyeltem Jen-t. 

- Lekapcsolhatom a villanyt?-mosolygott rám.

- Persze, nyugodtan.-mosolyogtam. 

Miután Jen lekapcsolta a villanyt, bebújt az ágyamba ő is. 

- Jó éjt.-mosolyogtam.

- Jó éjt, Jordan.-mondta mosolyogva, majd lehunyta a szemét. Pár perc múlva mindketten elaludtunk. 

Heyho!

Meghoztam a 10.részt. Elég rövid lett, de valahogy megpróbálom bepótolni. Azért remélem tetszett.

xoxo Sarah

~Chapter 9

Reggel arra ébredtem, hogy valaki próbál bejönni a szobámba. Lassacskán sikerült kimásznom az ágyamból.
Az ajtóhoz sétáltam, közben a szememet dörzsöltem.
Kinyitottam az ajtót, de amint megláttam az ajtó előtt álló személyt, vissza is akartam csukni, de nem engedte.
- Louis, mit akarsz?!-kérdeztem.
- Beszéljük meg a történteket. Kérlek!-könyörgött, miközben megfogta a kezem, de én elhúztam. Haragudtam rá, a válasza miatt, és amiért szó nélkül eltűnt.
- Nekünk nincs mit megbeszélnünk..-suttogtam elgyengülve.
- De igen. Jordan, kérlek!-szólt rám.
Megrántottam a vállam. Arrébb álltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni a szobámba.
- Hogy jutottál be a lakásba?-néztem rá,miután becsuktam az ajtót.
- Apukád engedett be.-leült az ágyra, én pedig visszabújtam a takaróm alá.
- Oh..Na mindegy. Hallgatlak.
- Szóval..Az történt, hogy..Lerészegedtem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, vagy mit csinálok. Azt az üzenetet nem én írtam. Nem tudom ki volt. Annyit tudok,hogy nem én. A vacsorán ott voltam, bár hogy hogyan kerültem oda, azt nem tudom. Azt tudom, hogy ma száz százalék, hogy ott leszel velem este. Rendben?-nyomott egy puszit az arcomra.

- Hát, mit ne mondjak, gyorsan lerendezted ezt a bocsánat kérést.-ráztam meg a fejem.-De legyen.-mosolyodtam el.

- Szeretlek, ugye tudod?-fogta meg a kezem, miközben a szemembe nézett.

- Igen, tudom. Én is szeretlek.-odahajoltam hozzá, és megcsókoltam.

- Mit csináltál tegnap este, gyönyörűm?-kérdezte, miközben ujjaimmal játszott. Elmosolyodtam ezen.

- Vártam rád. Aztán vitatkoztam apával, majd inkább lefeküdtem aludni. Tehát semmi extrát.-vontam meg a vállam.

- Sajnálom, hogy megvárattalak. Nem akartam.-nézett rám szomorúan. Láttam rajta, hogy tényleg megbánta tettét.

- Jaj, ne csináld. Nem haragszom, de csak azért,mert olyan hatalmas szívem van, hogy képtelen vagyok haragudni rád.-mosolyodtam el.-Gyere, bújj ide mellém.-arrébb feküdtem, hogy le tudjon feküdni.

 Levette a pulcsiját, majd mivel a cipőjét lent hagyta, az nem volt rajta, így már be tudott feküdni mellém. Szorosan hozzá bújtam, ezzel egyrészt felmelegedtem, másrészt pedig mellette biztonságban éreztem magam.

- Mit terveztél mára?-simogattam mellkasát.

- Semmit. Veled szeretném tölteni a napot, ha nincs programod.

- Nem tudok róla. Hacsak nem Jen beállít, szokásához híven. Mondjuk úgy..most.-néztem nevetve az órára a telefonomon. Mikor kerek 9 órát mutatott, megszólalt a csengő.-Mondtam én.-nevettem. Kimásztam az ágyból, majd Louis-ra néztem.-Mindjárt jövök.-mosolyogtam rá,majd szinte lerohantam az emeletről, az ajtóig, amit ki is nyitottam rögtön. 

 Ahogy gondoltam, az ajtóban szeretett barátnőm állt, Harry mellett. 

- Sziasztok.-mosolyogtam.-Gyertek be.-arrébb álltam az ajtóból. Miután Harry és Jen bejött a nappaliba, becsuktam az ajtót.

- Szia, Jordan.-mosolygott rám Jen,majd megölelt.

- Hiányoztál csajszi.-öleltem tovább. Pont, mikor elengedtem,akkor jött le Louis a lépcsőn. 

 Harry a konyha felé mutatott Louis-nak, mire ő bólintott és eltűnt a konyhában, őt követően pedig Harry is.

*Louis T. szemszöge*

- Hol voltál tegnap?!-vont kérdőre Harry.

- Dolgom volt.-rántottam meg a vállam. Ez valójában nem így volt. Egy hatalmas hibát követtem el.
- Na mondd csak, haver!-mondta kissé idegesen.
- Mit akarsz?!-néztem rá. Nem akartam, hogy kitudódjon a tettem, hiszen az a Jordan-el való kapcsolatomat tenné tönkre.
- Hallani az igazat. Ha dolgod volt, akkor nem részegedtél volna le. Szóval, hol voltál? Az igazat. Most. Itt. A szemembe! Gyerünk!
- Nem! Legyen elég annyi, hogy dolgom volt, és kész!-néztem rá, ezzel egy szikrázó tekintettel néztem szembe. Megráztam a fejem.
- Ma jöttök vacsizni? Vagy ismét dolgod lesz, és Jordan újra csalódni fog benned?-nézett még mindig szikrázó tekintettel.
- Harry! Fejezd már be, idegesítő vagy! Jen ennyire elvette az eszed?-nevettem fel.
- Hát..Öhm..Valóban elvette az eszem..De..Hé! Ne tereld a témát!-szólt rám.
- Oh, bocs, hogy próbálok beszélni a haverommal.
- Na jó, ezt a beszélgetést inkább hagyjuk. Nézzük meg Jordan-t és Jen-t.-mondta, majd válaszomat meg se várva kiment a konyhába.

*Jordan P. szemszöge* 

 Este 7 óra volt. Louis pár perce hívott, hogy elindult otthonról, így elkezdtem készülődni.
A már kiválasztott ruhámmal bementem a fürdőbe. Levettem a pólómat, majd a farmeromat. Ezután a fehérneműmtől szabadultam meg, és álltam be a zuhany alá.
 A forró víz simogatóan folyt végig a hátamon, ezt pár percig élveztem, majd elkezdtem bekenni a testem minden részét tusfürdővel.
Mire végeztem, csak a kókuszos tusfürdőm illatát éreztem.
 Kiszálltam a zuhany kabinból, majd szárazra töröltem a testem.
Felvettem a fehérneműmet, majd a ruhámért nyúltam, amit egyszerűen magamra vetem. Szerencsére nem kellett szenvednem a cipzárjával, hiszen nem lett volna segítségem.
A kedvenc fekete ruhámat vettem fel, amit még anyától kaptam a 16. születésnapomra.

Mikor végeztem a sminkem elkészítésével -amit egyáltalán nem vittem túlzásba-, kifésültem a hajamat, majd lementem a nappaliba.
 Apa még nem volt itthon, de valahogy nem is bántam.
A lakásban beállt csendet a csengő törte meg.
Kinyitottam az ajtót, majd mosolyogva öleltem meg az előttem álló fiút.
- Szia.-suttogtam nyakába mosolyogva.

- Szia, hercegnőm.-mondta mosolyogva. Éreztem, hogy keze lecsúszik a fenekemre, amit egy kuncogással díjaztam.

- Hé,nyugi. Inkább induljunk.-néztem fel rá mosolyogva, majd megcsókoltam.

- Jó, oké.-kuncogott, majd megfogta a kezem.

Visszamentem vele a táskámért és kulcsomért,majd kimentünk és bezártam az ajtót. Ahogy végigsétáltam a kikövezett járdán a kapuig, csak a cipőm hangos kopogása hallatszott.

 Már egy ideje az étteremben voltunk, épp a desszertünket fogyasztottuk, mikor Liam érdekesen nézte Jen-t és engem.

*Liam P. szemszöge*

 Ahogy a két lányt néztem, kezdtem rájönni, hogy szörnyen hasonlítanak. A hajuk, az arcvonásuk. De még a testalkatuk is szörnyen megegyezik.

 Mintha..Több lenne az ő kapcsolatuk a barátságnál. 

- Öhm..Lányok..Kérdezhetek valamit?-szólaltam fel.

- Igen, hogyne.-válaszolt a kérdésemre Jen.

- Nem lehet..Hogy..Ti..Öhm...Testvérek vagytok? Csak mert..annyira hasonlítotok. És..öhm..

- Mi?! Nem, Liam! Mi nem vagyunk testvérek!-nézett rám.-Maximum nem vér szerinti tesók.-mosolygott egy pillanatra Jen-re.

- Jó, oké. Vedd úgy, hogy meg se szólaltam.-ráztam meg a fejem. Teljesen biztos voltam az állításomban, és ezt valahogy be is akartam bizonyítani.

- Srácok, szerintem mi megyünk. Álmosak vagyunk.-állt fel Louis és Jordan.

- Harry, én is megyek, azt hiszem. Nagyon fáradt vagyok, nem baj?-nézett Harry-re Jen.

- Megyek veled.-puszilta meg, majd ők is felálltak.

- Hé, itt hagytok, ezzel a két idiótával?-nevettem fel.

- Naa! Nem is vagyunk idióták!-förmedt rám Zayn.
- Jó-jó.-tettem kezeimet magam elé védekezően.

*Jordan P. szemszöge*

 Miután kifizettük a számlát, én és Jen elindultunk haza. Tudni akartam, hogy lehet-e igazság alapja annak, amit Liam mondott.
 Bár sétáltunk, mégis hamar hazaértünk.
Égett a nappaliban a lámpa, tudtam, hogy apa itthon van. Reméltem nem ismét ittas állapotban kell látnom ismét.
- Sziasztok!-hallottam meg apa hangját, mikor beléptünk az ajtón.
- Jó estét.-mosolygott rá Jen.
Én a tegnapi tette után nem tudtam jó pofizni vele.
- Apa, kérdezni szeretnék valamit.-néztem rá.
- Mond csak, kincsem.-mosolygott ismét rám. Tudtam, hogy ez a "Tettessünk kedvességet a lányunk barátnője előtt" mosolya.
- Öhm..Hogyan is kezdjek bele..Öhm..Neked..Volt valami közöd Jen anyukájához?

- Mi?! Dehogy...-nèzett ránk. Hazudik. Láttam rajta.

- Akkor most az igazat.

- Jó,igen. Volt. És..Jen valójában..Az én lányom, nem Will-é. Tehát..Ti testvérek vagytok.-nézett ránk.

Jen-nel összenéztünk. Nem akartam elhinni. Annyira hihetetlennek tűnt ez az egész. Nem akartam elhinni. 

Jen-nel összenéztünk, majd megöleltük egymást és mindketten sírásban törtünk ki.

Sziasztok!:)

Huh..Hát..Nagyon sok késéssel, de meghoztam a 9. fejezetet. Remélem tetszik!

Nem merem megkockáztatni, hogy csak min. 5 komi után hozom a következő részt, hiszen..nem csak a kommentek, de a +1 -ek és a megtekintések száma is igen csak megcsappant. 

Szeretném, ha ez változna, és mindegyikből többet látnék.

  Sarah xx.

Trailer

Mint azt a bejegyzés címe is mutatja, most egy trailert fogtok látni.
 Nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos videót Daniella Mirachelle-nek, aki a You Drive Me Crazy design blogin tevékenykedik.:)
Remélem nektek is épp úgy el fogja nyerni a tetszéseteket, mint nekem!:)

~Chapter 8

**Jordan P. szemszöge**

Reggel fájó fejjel ébredtem. Tegnap este miután Louis-ék végeztek a stúdiózással, elmentünk egy házi buliba. 

 Nem ittam sokat, mégis eléggé megártott.

Ahogy kikeltem az ágyból, szédülni kezdtem. Szerencsére nem tartott sokáig, csupán pár másodpercig.

Mikor biztos voltam abban, hogy nem fogok elesni, kimentem a szobámból. Az ajtót halkan nyitottam ki, ügyelve arra, hogy Louis ne ébredjen fel.
 Halk léptekkel sétáltam le a lépőn. Apa már nem volt itthon. Mostanában egyre kevesebbet látom, nagyon ritkán van itthon. Mikor rákérdezek, hogy hol volt ilyen sokáig, mindig csak annyit mond, hogy dolgozott. Számomra ez már kezd hihetetlenné válni, hiszen eddig normális időben itthon volt.

Leültem egy bögre kávéval a kanapéra, majd bekapcsoltam a tv-t. Mikor elkezdtem nézni, a kedvenc sorozatomat, lépteket hallottam az emeletről. Tudtam, hogy ez csak Louis lehet. Elmosolyodtam, majd oldalra fordítottam a fejem, ezzel a lépcső felé néztem. Valóban Louis volt az. Haja kócos,fehér pólója gyűrött volt. Elmosolyodtam rajta, majd odasétáltam hozzá, és felpipiskedve hozzá megcsókoltam, amit ő gondolkozás nélkül viszonzott.
- Jó reggelt, álomszuszék.-mosolyogtam rá édesen.
- Neked is, szépségem.-kuncogott halkan. Hangja rekedtes és édes volt.
- Kérsz reggelit?
- Igen.-mosolygott rám. Egy puszit nyomtam ajkaira, majd eltűntem a konyhába, és belekezdtem a tojás rántotta készítésébe.
Mikor ezzel végeztem, Louis már az asztalnál ült, miután segített megteríteni. Egy nagyobb tálra áttettem a kész rántottát, majd ezt az asztalra tettem.
 Louis-sal szemben leültem. Rámosolyogtam, majd szedtem a tányéromba a rántottából, majd Louis is ezt tette.
Egy tálban megmosott paradicsom, paprika és uborka volt, amit Louis elé toltam, hogy vegyen belőle.
- Köszönöm.-mosolygott rám, majd kivett egy paradicsomot, és felszeletelte a tányérjára, majd ugyan ezt megtette az uborkával.
- Jó étvágyat.-mosolyogtam, felvágtam egy paradicsomot a tányéromra, majd elkezdtem enni.
- Neked is.-kuncogott, majd elkezdett enni, velem együtt.

Reggeli után, egy újabb, már számomra megszokott rosszullét jelentkezett nálam. Hirtelen felálltam a kanapéról, ahol eddig filmet néztünk Louis-sal, majd a fürdőbe rohantam. Ismét minden egyes falat távozott belőlem. Louis rögtön ott volt mellettem, és a hajamat hátrafogta.
Miután biztos voltam abban, hogy már semmi nem fog kijönni belőlem, remegő lábakkal felálltam, majd lehúztam a wc-t. A csaphoz sétáltam, ahol kiöblítettem a számat, majd hogy biztosra menjek, fogat is mostam.
- Minden rendben?-szólalt meg Louis mögülem.
- Igen. Persze.-motyogtam halkan. Mivel karjai körülölelték a derekamat, azért megfordultam karjai között, majd a pultnak dőlve álltam előtte.
- A srácokkal arra gondoltunk, hogy elmegyünk ma egy étterembe vacsorázni. Szeretném, ha velem jönnél. Ott lesz Jen is. Mit szólsz hozzá?-mosolygott rám.
- Rendben. Veled megyek.-mosolyodtam el halványan, majd egyik kezemet mellkasára csúsztattam, és lassú mozdulatokkal simogatni kezdtem.
Édes mosollyal díjazta tettem. Ez volt az a mosolya, amiért nagyon oda voltam. Ezt a mosolyát villantotta meg legelőször felém a koncerten.

Este 7-kor már a szobámban, a tükör előtt álltam. Úgy volt, hogy Louis már háromnegyed 6-ra itt lesz, mégse volt sehol. Percek elteltével, kezdtem aggódni. Elővettem a telefonomat, majd üzenetekkel halmoztam el Louis-t.                                                                                                        

Mikor megláttam Louis üzenetét, azt kívántam bárcsak nem is válaszolt volna. 

 Telefonomat ledobtam az ágyamra, majd levettem a ruhámat, majd elővettem egy pizsit, és a fürdőbe mentem. Levettem a fehérneműmet is, majd a zuhany alá álltam. A forró víz nyugtató volt, eközben könnyeim már patakként folytak végig az arcomon.

 Délelőtt még semmi baja nem volt Louis-nak, elmentünk fagyizni és sétálni is.

Válasza szörnyen rosszul esett.

  Miután lezuhanyoztam, kiszálltam a zuhanykabinból, majd megtörölköztem.

Felvettem a pizsamámat, ami egy rövidnadrág és egy top volt. Louis válasza után, már nem volt kedvem sehova menni, főleg nem étterembe. Pihenésre volt szükségem, a mai nap után.

 Befeküdtem az ágyamba. A lepedőm és a takaróm még hideg volt, én pedig rettenetesen fáztam. Az oldalamra feküdtem. Mikor rájöttem, hogy senki nem fog átölelni sehonnan, egy halk sóhaj hagyta el a számat. 

 Egyedül voltam itthon, a földszintről mégis zajt hallottam. Nem mertem lemenni, féltem. Mikor egy olyan hangot hallottam, mint mikor egy váza leesik és eltörik, jobban megijedtem.

 Nagy levegőt vettem,majd kimásztam az ágyból. Halk léptekkel sétáltam le a lépcsőn, az alján megálltam. 

 Lent, apa fogadott, részeg állapotban. 

Sokszor gondolkozok el azon, hogy apa nem-e drogozik mióta anyát elveszítettük.

- Apa, mi van veled?-szólaltam meg halkan.

- Nem mindegy az neked?! Húzz ahhoz a Tomlinson gyerekhez!-nézett rám.-Gyerünk!-ordította el magát.

 Újra zokogásban törtem ki. Elindultam a lépcsőn,de apa a kezemért nyúlt és visszahúzott. A hirtelen rántás miatt, nem bírtam megtartani az egyensúlyomat, és a földre zuhantam.

 Apa egy cseppet sem foglalkozott ezzel, csak jót nevetett rajtam.

- Miért vagy ilyen?! Te nem az apám vagy, max. egy idegen, aki megszállta az apámat! Hagyjál békén!-kiabáltam rá, mikor fogdosni akart.

 Felálltam a padlóról. A gerincem nagyon fájt, emiatt még jobban sírtam. 

Lassan, nagy nehezen felsétáltam a szobámba. A szobám zárjában a kulcsot kétszer is elforgattam, így biztonságban éreztem magam.

 Befeküdtem az ágyamba, de minden egyes mozdulat szörnyen fájt. Az órára néztem, majdnem 2 óra telt el azóta, hogy Louis nem ért ide.

 A telefonom az ágyamon feküdt, mikor észrevettem, hogy felvillant és Jen képe jelenit meg. 

- Szia, Jen.-szóltam bele a telefonba halkan.

- Jordan, jól vagy? Louis mondta, hogy beteg vagy, és ezért nem tudtál jönni. Mi a baj?-aggodalmaskodott Jen. Szavai nagyon megleptek.

- Én? Beteg? Hát..Max. ideg beteg vagyok.

- Jordan, mi történt?!-kérdezte aggódó hangon.

- Semmi, csak Louis nem jött ide értem, az aggódó üzeneteimre annyi választ kaptam, hogy "Majd megyek valamikor". Nyugodtan megmondhatod neki, hogy nem kell jönnie legyen boldog nélkülem!-sírtam el magam újból.

- Ennyire megbántott?

- Jen, arra sem volt képes, hogy a szemembe mondja az igazat! Apa is az idegeimre megy! Elkezdett fogdosni miután egy jót röhögött azon, hogy lehúzott a lépcsőről, és ráestem a gerincemre. Szerintem már annak is annyi.

- Úristen, Jordan! Most elmegyek hozzátok Harry-vel.-jelentette ki.

- Ne, nem kell! Maradjatok és érezzétek jól magatokat. Én megyek aludni. Szia, Jen. Jó éjt, szeretlek.-köszöntem el tőle majd választ nem megvárva kinyomtam.

 Könnyeim még mindig csak folytak és folytak.

Az ágyamon feküdtem, és a plafont bámultam. Eszembe jutottak az emlékek,az együtt töltött percek.

 Vajon mi lesz ezután...? Louis szakítani fog velem, mert megunt engem, a problémáimmal együtt? Ezután már nem is fogok kelleni neki?

 Kérdések merengtek a fejemben. Csak sírtam, sírtam és sírtam.

Az ajtómon dübörgést hallottam.

- Nyisd ki de azonnal!-hallottam apa kiabálását.

- Menj innen! Hagyj pihenni!-sírtam.

- Nem megyek sehova amíg ki nem nyitod!-kiabált tovább.

Felkeltem az ágyamból, majd az ajtóhoz mentem, elfordítottam a kulcsot a zárban,  és kinyitottam az ajtót.

Kezem rögtön nagyot csattant apa arcán.

- Takarodj innen! Nem vagyok kíváncsi rád, bűzlesz a piától! Hagyjál békén!-kiabáltam rá, majd visszacsuktam az ajtót, és ismét kétszer fordítottam el a zárban a kulcsot.

 Befeküdtem az ágyamba, fülembe fülhallgatót dugtam.

Bekapcsoltam a Little Things -et, majd lassan álomba sírtam magam.

Sziasztok!

Nos, ez lenne a 8. fejezet!:)

Remélem tetszett. Ha igen, kommenteljetek és iratkozzatok fel, nagyon jól esne, akár csak egy komment is.:)

További szép estét mindenkinek!

Sarah xx

~Chapter 7

**Jordan P. szemszöge**

 Miután Louis felhívott, egy cseppet megkönnyebbültem. Örültem annak, hogy nincs semmi baja, és annak is, hogy nincs megcsalás a háttérben. Tisztában vagyok azzal, hogy megtehetné, hiszen nem olyan vagyok, aki minden pasi álma. Olyan vagyok, mint egy időzített bomba. Bármelyik pillanatban felrobbanhatok, és ezzel a körülöttem élőket is tönkretehetem. Ezt pedig nem szeretném.

 Belegondolni sem merek, mi lesz majd akkor Louis-val, és Jen-nel. A két legfontosabb személy az életemben, akit bármikor elveszíthetek. És persze ott van apa is, aki anya halála után teljesen magába fordult. Nem olyan, mint azelőtt. Sokkal csendesebb is lett, ami nagyon furcsa. Anya nélkül alig van élet a házban.

**Louis T. szemszöge**

 Miután elindultam, rá 2 órára odaértem Jordan házához. Tudtam, hogy az apukája már nincs otthon ilyenkor, így nyugodtan tudjuk majd megbeszélni a dolgokat.

Leparkoltam a ház előtt, majd kiszálltam a kocsiból, ami Harry Range Rover-e volt. Az ajtóhoz sétáltam, majd csengettem. Nem kellett sokat várnom, az ajtó pár perc múlva kinyílt, és Jordan állt előtte. Fújt a szél, ezáltal Jordan haját hátrafújta. Elmosolyodtam, mert nagyon gyönyörű volt. Örültem, hogy ilyen barátnőm lehet. Tény, hogy csoda szép lány, de első sorban nem a külsője miatt szeretem. A belsője az, ami igazán vonz. 

- Szia.-köszönt elhalkult hangon.-Gyere be.-biccentett a fejével a nappali felé, majd arrébb lépett az ajtóból. Beléptem a házba, majd becsuktam magam után az ajtót, ezután pedig egy csókot leheltem barátnőm arcára.

- Minden renden? Ugye nem volt semmi baj, amíg távol voltam?-aggodalmaskodtam. Aggódásom nem csupán tettetett volt, valóban aggódtam érte.

- Nyugi. Minden rendben. Attól eltekintve, ami tegnap este volt. Az nagyon rosszul esett, mert megijedtem.-nézett rám.

- Tudom. De tényleg sajnálom. Ne haragudj rám, kérlek.-néztem rá, megfogtam kezeit.

Válasza egy bólintás volt, majd csak pár perc után szólalt meg.

- Kérsz valamit enni? Esetleg inni?-egy puszit kaptam az arcomra kérdései után. Mosolyogva díjaztam tettét.

- Inni.-mosolyogtam. A konyhába ment, én pedig követtem. A konyhapultnak dőlve figyeltem, majd segítettem neki levenni a poharat, amit az alacsonysága miatt nem igazán ért el. 

- Tessék.-nyújtotta felém a pohár őszi levet. 

- Köszönöm.-mosolyogtam, majd elvettem tőle, és beleittam.-Figyelj, arra gondoltam, hogy ha nincs ma semmi dolgod, akkor elvinnélek valahova. Persze csak ha szeretnéd.-mosolyogtam rá.

- Hm..Hova szeretnél vinni?-mosolygott édesen.

- Elmehetnénk mondjuk..a Hyde parkba.-mosolyogtam. Nagyon szerettem azt a helyet.

Hyde Park, London

- Renden. Akkor összeszedem magam és mehetünk.-mosolygott rám, majd eltűnt az emeleten.
Megittam az őszi levet, amit tőle kaptam, majd kimentem a nappaliba, és a kanapén foglaltam helyet. Nem sokkal később, hallottam a lépcsőn lépteinek hangját. Felálltam, majd odamentem hozzá. Egy laza,halvány rózsaszín pólót viselt, hozzá egy szűk, fekete farmerral. Örültem, hogy a sminket nem vitte túlzásba, hiszen természetesen az igazi.
- Mehetünk, ha gondolod.-mosolygott rám.
- Rendben.-bólintottam, majd a kezéért nyúltam és megfogtam. Mosolyogva vezettem ki a lakásból, majd miután bezárta az ajtót, beültünk Harry kocsijába, amit kölcsönbe megkaptam.
Miután bekötöttük magunkat, beindítottam a kocsi motorját, és elindultam.
 Kezemet rögtön Jordan combjára tettem, majd így vezettem.

A Hyde parkban sétálva, rengeteget beszélgettünk, olyanokról is, amikről eddig még nem.
- És mit tervezel a jövőben? Minek szeretnél tanulni?-mosolyogtam rá,miközben a kezét fogtam és sétáltunk.
- Louis, nekem ebben a világban nincs jövőm. Nekem már csak pár hetem van.
- Nem igaz. Én tudom, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy legyőzd a betegségedet.-álltam meg, majd magam felé fordítottam egy a szemébe néztem.
- Ne, Louis! Ne mondd ezt. Ez nem igaz. Egyáltalán nem vagyok erős, és nem fogom túlélni. Sajnálom. Gyenge vagyok.-nézett rám. Megráztam a fejem. Tudtam, hogy ha így áll hozzá, nem is fogja tudni legyőzni a betegségét.
- Figyelj. Nem így kellene hozzá állnod. Hinned kell saját magadnak. Legalább próbáld meg.-próbáltam biztatni, bár ebben nem én vagyok a tökéletes.

Sóhajtott egyet, majd bólintott.
- Ott van Louis és Jordan.-hallottam a szavakat a hátam mögül. Megfordultam, majd Harry-t és Jen-t pillantottam meg.
- Sziasztok.-szólalt meg Jen mosolyogva.
Jordan nem válaszolt.
- Hello, hát ti?-mosolyogtam.
- Eljöttünk ide Jen-nel kicsit kikapcsolódni.-mosolygott Harry fehér fogait villantva.
Elmosolyodtam rajtuk. 

- Elmegyünk fagyizni?-mosolygott Jen.

Rábólintottunk, majd a fagyishoz mentünk. Mindenki egy két gombócos fagyit vett. 

 Nagy vita árán, de sikerült rábeszélnem a többieket, hogy én fizetek. 

Ezután egy sétával körbejártuk a Hyde parkot, majd elindultunk haza. Jen és Jordan együtt mentek, én pedig Harry-vel, mert vissza kellett mennünk a stúdióba, mivel elvesztek a felvételek.

Sziasztok!:)

Hát ez lett volna a 7. fejezet, remélem tetszett. Sajnálom,hogy nem valami hosszú.:/

Jó olvasást!

Sarah xx

~Statisztika

Sziasztok!:) Most nem résszel jelentkezem, hanem egy kis statisztikával.
 Szeretném megköszönni Nektek az 500+ megtekintést, nagyon sokat jelent nekem.:')
Remélem tetszenek a részek és továbbá is olvasni fogjátok a blogot.:)
 És akkor egy kis "ízelítő" a 7.fejezetből: "Olyan vagyok, mint egy időzített bomba. Bármelyik pillanatban felrobbanhatok, és ezzel a körülöttem élőket is tönkretehetem."
A 7.fejezetet hamarosan hozni fogom Nektek, addig pedig aki még nem olvasta az előző fejezeteket, az olvasson bele.:)

Sarah xx

~Chapter 6

**Jordan P. szemszöge**

Mikor odaértünk a temetés helyszínére, még inkább görcsbe szorult a gyomrom.

 Már mindenki ott volt, egy félkört alkotva álltuk körbe a koporsót.

A temetés elkezdődött. Rengetegen sírtak, velem együtt. Louis előtt álltam, ő hátulról átölelt engem. Ő is sírt,bár nem is ismerte anyát, ahogy Liam, Zayn, Harry és Niall sem. Ennek ellenére mindannyian sírtak. Hálás voltam nekik azért, hogy eljöttek velem, nem mindenki tenné meg ezt. Jen is itt volt,ő mellettem állt, mögötte Harry, ugyan úgy, mint mi Louis-sal.

 Rossz idő volt, fújt a szél, s esett az eső. Hideg volt, én pedig rettenetes fáztam, de nem foglalkoztam vele.

Mikor észbe kaptam, Louis suttogta a fülembe,  hogy menjek. A koporsót ekkor vitték a sírásók, mi pedig mentünk utána. A koporsót leeresztették, ezután mindenki 1-1 szál fehér rózsát dobott a koporsóra. Az én rózsámra egy szalag volt rákötve, amire az volt írva, hogy "Örökké a szívünkben maradsz!".

Miután mindenki végzett a rózsa ledobálásával, elkezdték betemetni a koporsót.

- Nem bírom.-suttogtam Louis-nak sírva, majd jóval arrébb sétáltam. Éreztem már otthon, hogy ez így lesz. Nem bírtam nézni. Fájt, még a látvány is, nemhogy a tudat.

 Lassú sétám közben, egy kezet éreztem, hogy a derekamra simult. Teljesen libabőrös lettem érintésétől. Tudtam,hogy Louis az.

- Nyugodj meg. Már vége van.-megpuszilt, mire én csak némán bólintottam.

 Nem sokkal később, apa és Jen, majd a bátyámék jöttek utánunk. A rokonság és közeli ismerősök nagy része sorban jött oda hozzánk, hogy részvétüket nyilvánítsák. Ezután mindenki a saját útjára ment. Egyedül én maradtam ott. Vissza sétáltam anya sírjához, majd leguggoltam elé.

- Köszönöm mind azt, amit értem tettél. Hálás vagyok érte neked.-suttogtam sírva. Tudtam, hogy ezt ő nem hallhatja, és így csak magamba beszéltem.

 Felegyenesedtem,majd elindultam a temető kijáratához, majd gyalog elindultam én is haza. Mikor valaki megfogta a kezem, hirtelen nagyon megijedtem, aztán mikor láttam, hogy ki az, ijedtségem csillapodni kezdett. Louis volt az. Gondolom megvárt, én viszont nem vettem észre.

- Nem hagyom, hogy egyedül menj haza. Még a végén valami hülyeséget csinálsz. Megyek veled.-nézett rám,mikor maga felé fordított,majd egy csókot lehelt ajkaimra, amit viszonoztam.

- Köszönöm.-néztem rá hálásan. Ő csak elmosolyodott.

 Kézen fogva indultunk el. Út közben Louis próbált nyugtatgatni, mikor elérzékenyültem. Hálás voltam azért, hogy velem jött.

Mikor haza értünk, egy rémesnek nevezhető látvány fogadott. Apa a nappaliban ült, előtte a dohányzóasztalon 3 üres sörös üveg.

- Apa, állj le!-szóltam rá mérgesen, mindig is utáltam, ha iszik. 

Választ nem kaptam, csak egy vállrántást.- Miért csinálod ezt?! Leiszod magad és majd megint engem fogsz hibáztatni, hogy nem állítottalak le?! Mert ebből nem kérek!-néztem rá.

- Igazad van. Sajnálom.-nézett rám, majd eltűnt a konyhában az üres üvegekkel. Hallottam, hogy kidobta őket.

 Megráztam a fejem, majd Louis-ra néztem.

- Maradsz, vagy dolgod van, és mész?-fogtam meg a kezét, és ujjaival játszottam.

- Sajnálom, mennem kell. Stúdiózunk a srácokkal. De ha szeretnéd, utána átjöhetek.-válaszolt.

- Rendben.-bólintottam.-Ha végeztetek, hívj fel.-lábujjhegyre állva megpusziltam.

- Hívni foglak.-mosolygott rám.-Most viszont megyek. Vigyázz magadra, szeretlek.-nézett a szemembe, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Viszonoztam.

- Én is szeretlek.-néztem a szemébe, majd elengedtem a kezét, hogy menni tudjon.

 Elköszöntünk egymástól,majd Louis távozott a lakásból. Felmentem a szobámba, s ezután ismét sírásban törtem ki. Egy hatalmas ürességet éreztem a szívemben. Tudtam, ezt az ürességet jogosan érzem. Anya nem lehet többé az életünk része, nem segíthet rajtunk, mikor ezt a segítséget csak ő tudná nyújtani. 

 Tudtam, hogy apa emiatt teljesen tönkre fog menni. A problémáit mindig a piába önti, nem foglalkozik ilyenkor a következményekkel. 

 Este 11 óra van. Louis semmire nem reagál, pedig látta minden egyes üzenetemet. 

Újra próbáltam hívni, de rögtön kinyomott. Nem tudtam miért teszi ezt. Biztos voltam abban, hogy már nincs a stúdióban. 

 Felhívtam Jen-t. Ilyenkor még sose alszik, ő egy későn fekvő típus. Rögtön felvette, ami megkönnyebbülést nyújtott nekem.

- Szia, Jen.-szóltam bele a készülékbe.-Kérdezhetek tőled valamit?

- Szia, persze. Valam baj van?-aggodalmaskodott.

- Nem. Vagyis..Azt hiszem. Figyelj, nem tudod, hogy Harry-ék stúdióznak -e még?

- Nem. Már majdnem egy órája itt van nálam Harry. Miért?-kérdezte meglepetten.

- Öhm..Mindegy. Köszönöm, szia.-köszöntem el, majd letettem.

 Kérdések merengtek bennem. "Vajon miért nem reagál semmire?" "Talán nem is szeret?" 

 Hosszas gondolkozás után, kezdtem unni a várakozást. Már rég le voltam zuhanyozva. Bebújtam a takaró alá, majd lehunytam a szemem. Hamarabb aludtam el, mint azt gondoltam.

**Louis T. szemszöge**

Tegnap éjjel anyáéknál töltöttem az éjszakát. Jordan rengeteg üzenetet hagyott és sokszor hívott is, de nem tudtam rájuk reagálni bármennyire is próbálkoztam. Nagyon hiányzott, tudtam, hogy kétségbe volt esve.

 Reggel korán ébredtem. Még mindenki aludt. A telefonomért nyúltam, majd Jordan-t tárcsáztam. Pár csörgés után felvette.

- Jó reggelt, kincsem.-szólaltam meg.

- Miért nem szóltál, hogy ne várjalak? Olyan nehéz lett volna felhívni, hogy nem jössz? Tudod mennyire ideges voltam?!-kezdett el sírni. Ez volt az, amitől féltem. Nem akartam, hogy kiakadjon, mégis sikerült elérnem.

- Ne haragudj rám, kérlek. A szüleimhez kellett utaznom. Sürgős volt. Lottie, a tesóm, kórházba került 2 napja, és látni akart.-mondtam el neki az igazságot.

- Sajnálom. Ezt nem tudtam. Hogy van Lottie?-érdeklődött. Hangja a sajnálatot tükrözte.

- Jól, most már. Ma este már hazajöhet.

- Ennek örülök. És..mikor jössz vissza Londonba?-kérdezte.

- Nem tudom. Tényleg. Nagyom sajnálom.

- Szükségem van rád.-suttogta. Tudtam, hogy megint rosszul van, és nem lehetek mellette.

- Megint rosszul vagy? Felhívjam Liam-et, hogy menjenek át?-aggódtam. Pár napja a rosszullétei egyre rosszabbak, ezért is aggódtam érte annyira.

- Nem. Nekem rád lenne szükségem.-hangja még mindig elhalkult volt. 

- Sajnálom. Ha tudok, még ma visszamegyek.-mondtam.-Most mennem kell, vigyázz magadra, szerelmem. Szia.-köszöntem el, majd bontottam a vonalat. Sietve kezdtem el öltözni, hogy minél hamarabb letudjam az itteni dolgaimat. 

 Miután felöltöztem, lementem a konyhába. Tojás rántotta készítésébe kezdtem bele, nem csak magamnak, hanem a többieknek is. Miután végeztem vele, leültem, hogy elfogyasszam a reggelimet. Hamar végeztem vele, ezután egy papírra írtam egy üzenet félét anyának.

"Anya! Sajnálom, hogy csak úgy szó nélkül elmegyek,de Jordan-nek szüksége van rám. Amint tudok, jönni fogok és elhozom a barátnőmet is.

Szeretek mindenkit, vigyázzatok magatokra. Majd jelentkezem!

Louis xx."

A papírt a konyhaasztalon hagytam,majd  kimentem a kocsihoz. Beraktam a kisebb bőröndömet a csomagtartóba, ezután beültem a kocsiba, és elindultam vissza Londonba.

Sziasztok.:)

Meghoztam az új részt,remélem tetszett,s hagytok nyomot magatok után.

Jó olvasást.

Sarah xx.

~Chapter 5

Anya halála óta már 3 hét telt el. A temetés ma lesz. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a nap ilyen hamar el fog jönni, hiszen anya még nagyon fiatal volt.
 Mióta anya már nincs velünk, az állapotom egyre inkább csak romlik, de szerencsére apa, Jenny, a bátyámék valamint a One Direction-ös fiúk is mellettem vannak. Nagyon jól összebarátkoztunk, és nagyon hálás is vagyok nekik. Sokszor segítenek, még ha nem kéne, akkor is. Mindannyian nagyon aranyosak.
 Reggel a szokásosnál is korábban keltem, 6:01-kor. Óvatosan kimásztam az ágyamból, mivel Louis mellettem aludt. Tegnap éjjel átjött  Harry-vel és Jen-nel, mert egyedül voltam itthon. Apa a nagyinál volt, a húgommal és a bátyámékkal. Engem is vinni akartak, de ragaszkodtam ahhoz, hogy maradhassak, amit nagy nehezen, de sikerült elérnem.
 Anya halála után pár nappal, Adam szakított Jen-nel. Tudtam, hogy mellette kell lennem, így az én problémáimat félretéve segítettem neki, és mellette voltam, ahogy azt ő szokta tenni velem.
Talán egy hete, hogy Harry és Jen közelebb kerültek egymáshoz. Liam elmondta, hogy többet szeretne Jen-től barátságnál, viszont az egyetlen akadálya, a koruk. Ha ez kitudódik, abból Harry egy kicsit sem fog jól kijönni a dologból.
 De ezzel nincs egyedül. Louis szerelmet vallott nekem 3 napja, én pedig megadtam neki az esélyt. Igaz, hogy majdnem egy teljes egész napnyi gondolkozási időt kértem, de sikerült döntenem. Nem akartam, hogy még több embernek okozzak csalódást a halálommal, de így, most 5 személlyel bővült, az elvesztésre váró emberek  száma.
Nem akartam egyikőjüket sem elveszíteni, de tisztában voltam azzal, hogy sajnos ez a közel jövőben meg fog történni.

Lementem reggelit készíteni, ezután pedig a fürdőbe mentem, rendben szedtem magam, majd átsétáltam a szobámba. Keresgélni kezdtem valami ruhát, ami megfelel egy temetésre. Mikor megtaláltam, ismét a fürdőbe mentem, hogy felvegyem. Ezt meg is tettem, majd ehhez csak egyszerűen kifésültem a hajam, s hagytam, hogy vállamra omoljon.

Mikor késznek nyilvánítottam magam, kimentem a szobámba. Louis édesen szuszogott, viszont muszáj volt felkeltenem, mivel nagyon gyorsan szaladt az idő, már 8:23 volt.

 Egy lágy csókot leheltem Louis ajkaira, ezzel megtéve felkeltésének első próbálkozását. Ahogy gondoltam, nem is kellett neki több, rögtön kinyitotta szemeit, majd egy álmos mosoly ült ki az arcára.

- Jó reggelt.-próbáltam minél inkább hihető mosolyt csalni az arcomra. Nehéz volt, s ahogy közeledtünk a temetéshez, tudtam, hogy egyre nehezebb lesz.

- Neked is.-mosolygott, majd felült.

**Louis T. szemszöge**

Rossz volt összetörve látni Jordan-t. A szívem megszakadt, mikor az erőltetett, gyenge mosolyt láttam az arcán. Tudtam, hogy segítenem kell neki, és mellette kell lennem. Ezt próbáltam is minnél jobban megvalósítani. Fontos személy lett az életemben Jordan,viszont tudtam, hogy egy nap, el fog jönni az a nap is, mikor ő érte fogunk  egy nap mind összegyülni,s megmelékezni rá.

  Sziasztok. Meghoztam az új részt,remélem tetszik,s ha igen,írjatok megjegyzést a fejezetről.

  Sarah xx

~Chapter 4

 Ahogy a srácokat sírni láttam, összeszorult a gyomrom. Nem akartam, hogy miattam sírjanak.
Miután sikerült megnyugtatnom őket, sokáig beszélgettünk, majd felajánlották, hogy hazavisznek. Ez így is lett. A stadiontól pár utcára laktam, így hamar otthon voltam. Jen-t a barátja, Adam vitte el. Mikor megtudtam, hogy Jen-nek barátja van, nagyon örültem nekik. Ha Jen boldog, én is az vagyok. Bár sok időt töltenek együtt, nem érzem azt, hogy Jen elhanyagolná a barátságunkat. Van, hogy hárman megyünk el sok helyre. Szerencsére Adam egy normális, 16 éves srác, engem is elfogad és megérti, ha szükségem van Jen-re.

Adam Peterson

- Köszönöm, hogy hazahoztatok, Louis.-mosolyogtam rá az ajtóban állva. A többiektől a kocsiban elbúcsúztam, Louis pedig akaratoskodott, hogy elkísér az ajtóig.

- Foglak még látni?-nézett rám, miközben egy gyengéd mozdulattal megfogta a kezem.

- Öhm..Persze. Hogyne.-lehajtottam a fejem, hogy ne lássa vörös arcomat. 

- A számodat elkérhetem?-kuncogott. Mosolyogva bólintottam. Az arcom még mindig piros volt, de ennek ellenére ránéztem. Mikor oda adta a telefonját, beírtam a számomat, majd odaadtam neki és az én telefonomat is. Mikor beírta ő is a számát, tőle is elköszöntem, majd bementem a lakásba. Anyák nem voltak otthon, gondolom már elindultak a reptérre, a bátyámért, Bryan-ért és a feleségéért, Lexy-ért. Nagyon régen láttam őket, Amerikában laknak, és a közös kisbabájukat várják. 

 Ők még nem tudnak a betegségemről. Anyáék már többször el szerették volna mondani nekik, de én visszatartottam őket, Tudtam, hogy ez nem telefon téma, és tisztában voltam azzal, hogy itt az idő, hogy el mondjak nekik mindent.

**

Sokáig vártam anyáékra, de semmi. Már majdnem 2 óra eltelt azóta, mióta hazaértem, és anyáék nem voltak itthon.

Épp anyát hívtam, mikor megcsörrent a lakás telefon. Mivel ez a nappaliban, a tv állvány tetején volt, gyorsan lerohantam a nappaliba a szobámból. Felvettem a telefont, majd egy idegen hang szólt bele. Mikor bemutatkozott a férfi, és elmondta, hogy anyáék autóbalesetet szenvedtek, zokogásba törtem ki. Amint elhangzott az orvos szájából, az a mondat, hogy "Sajnálom, de az édesanyja  az életét vesztette egy balesetben.", a földre rogytam. A telefon kiesett a kezemből, amivel nem igazán foglalkoztam.

 Épp, hogy sírva a szobámba mentem volna, miután ismét beleszóltam a telefonba, a csengő hangja ütötte meg a fülemet. Lassan az ajtóhoz sétáltam, majd elfordítottam a kulcsot a zárban, s kinyitottam az ajtót. Jen állt előttem, rögtön sírva a nyakába borultam.

- Anya meghalt...-suttogtam sírva, miközben még mindig a barátnőmet öleltem, aki hirtelen azt sem tudta, mi történik. 

- Tessék? Mi az, hogy meghalt? Hogyan? Mikor?-kérdezgetett meglepődve, miután bementünk a lakásba, és a kanapén foglaltunk helyet.

-Ma..Nemrég..Egy autóbalesetben, mikor Bryan-ékért mentek a reptérre. Apa is súlyosan megsérült, őt most műtik.-mondtam el Jen-nek, amit megtudtam az orvostól. Nem akartam elhinni, hogy anya nem lehet mellettem többé. Jen után ő, majd apa támogatott a legjobban. Ezt a támogatást pedig elveszítettem. 

 Mikor kicsi voltam, mindig ő biztatott, hogy soha ne adjam fel, és hogy mindig törekedjek az álmaim eléréséért, én pedig próbáltam ezt tenni. Most pedig, már nem lehet mellettem, sem a családom mellett. 

Sziasztok!

Egy újabb sajnos rövid részt hoztam nektek.

Remélem tetszett, a rövidsége ellenére.

Sarah xx.

~Chapter 3

Egy hosszú este után, újra haza mehettem. Az orvos megtiltotta hogy elmenjek a holnapi koncertre, mondván, hogy az életemet kockáztathatom ezzel. Makacsságomhoz híven,  kiálltam a holnapi napért. Miután elmondtam neki, hogy miért is olyan fontos nekem ez a koncert, nagy nehezen beleegyezett, így holnap élőben láthatom a második helyen álló megmentőimet.

Reggel, a kutyám, Dark nyüszítésére ébredtem. Ezen nem lepődtem meg, hiszen vagy erre, vagy pedig a húgom ugrálására kelek.
Miután sikerült rávennem magam, hogy felkeljek, ezt meg is tettem. A fürdőszobába mentem. Szerencsémre most rosszullét nélkül végezhettem el minden dolgom, amit egy nő ilyenkor szokott. A hajammal szokás szerint nem tudtam mit csinálni, így nem is firtattam a dolgot,hanem csak egyszerűen begöndörítettem hosszú, szőke fürtjeimet. Izgatott voltam, a mai koncert miatt, mivel végre láthatom Őket.

 Miután sikerült kiválasztanom a ruháimat, lementem a konyhába. 

-Jó reggelt!-mosolyogtam anyáékra boldogan. Jen már itt volt, hiszen fél óra múlva indulnunk kellett a koncert.
-Neked is, kincsem.-mosolygott rám anya. Bementem a konyhába, a reggelim már el volt készítve. Leültem az asztalhoz, majd el kezdtem enni. Mialatt ettem, Dark végig a székem mellett ült.
Miután megettem a szendvicsemet, és megittam a kakaómat, elmostam a tányéromat és bögrémet, majd kimentem a nappaliba.
-Mikor indulunk?-néztem apára mosolyogva.
-Most.-mosolygott ránk, majd a kocsi kulcsával kiment. Jen és én kimentünk utána. Hátra ültünk, majd apa beindította a kocsit, és elindultunk, a stadionba. Szerencsére nem volt messze tőlünk, így nagyon hamar oda értünk. Mikor kiszálltunk, már sokan vártak a bejárat előtt. Nagy volt a tömeg,és ez még szinte semmi.
 Kereken tíz órakor kinyitották a kapukat, ezzel a rajongók rohanásba kezdtek. Mindenki az első helyre akart tolakodni. Nekünk ez sikerült is. A színpad előtt álltam Jen-nel, nem állt előttünk senki.
"Már nincs sok  hátra.". Ez a mondat hangzott el többször a fejemben, mindaddig, míg észbe nem kaptam.
Az 5 fiú rohanva tértek fel a színpadra, a hatalmas tömeg sikításban tört ki, velem együtt. Nem akartam hinni a szememnek. A One Direction tagjai állnak előttem. Elsírtam magam, amint a What Makes You Beautiful-t kezdte el Liam.

Mát lassan a koncert végénél tarthattunk. Egy újabb rosszullét. Szédültem, és hányingerem volt. Megfogtam az előttünk lévő korlátot, hogy tudjam magamat tartani, viszont ez semmit nem segített. Pár perc múlva elsötétedett minden, majd a földre kerültem.
 Mikor felébredtem, egy szobában találtam magam.
-Hol vagyok?!-néztem körbe ijedten.
-Nyugi, nincs semmi baj.-leguggolt mellém Zayn. Megfogta a kezem. Ekkor rájöttem hol is vagyok. A srácok öltözőjében.
-Mi történt? Máskor is ájultál már el?-leült mellém Harry, majd Louis.
-Heti szinten, rendszeresen. Rákos vagyok. Már nem sok időm van hátra. Anyáék egy álmomat váltották valóra. Bár nem gondoltam, hogy így fog végződni.-néztem rájuk. Láttam, hogy meglepte őket, az előző pár mondatom.

-T-te..R-rákos vagy?-kérdezte dadogva Zayn, mire aprót bólintottam. Mind az öt fiú szeme könnybe lábadt.
-Ne sírjatok, kérlek.-néztem fel rájuk, immár ülve. Nem akartam megsiratni egyikőjüket sem, viszont azt hiszem mégis csak sikerült.
 Felálltam, majd megöleltem őket. Nem érdekelt, hogy hogyan fognak erre reagálni, de megtettem. Szükségem volt erre az ölelésre.
Mikor nem utasították el az ölelésemet, hanem inkább szorosan maguk közé zártak, nagyon meglepődtem. Erre az egyre nem számítottam. Ahogy öleltem őket, már szinte a sírás határán voltam. Olyan hihetetlen volt ez az egész.

Sziasztok! :)
Meghoztam nektek, az újabb, sajnos rövid részt.

Hosszabbra terveztem, viszont nem szerettem volna tovább húzni,

mert így is nagyon sokat késtem vele. 

Jó olvasást!

Sarah xx

~Chapter 2

Mikor felébredtem, egy fehér szobában találtam magam. Fogalmam nem volt arról, hogy hogyan kerültem ide, az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy elmentem otthonról.
 Magam mellé nézve, Jen-t, anyát és apát pillantottam meg. Arcuk az ijedtséget tükrözte.
-M-mi történt?!-kérdeztem, mire egymásra néztek. Gondolom nem tudták, hogy ki kezdjen bele.
-Öhm..Elájultál a parkba, és egy lány talált rád, aki rögtön hívta a mentőket, valamint, elkezdték a kezelést is.-mondta el anya a történteket.
-Hagyjatok magamra, kérlek.-néztem rájuk. A kezeléseket még mindig nem tudtam megszokni, már ha ez lehetséges. Utáltam, ha a szüleim és Jen gyengének lát, ezért szerettem volna, ha egyedül hagynak.
-Nem! Én itt maradok. Nem megyek sehova, végig itt leszek. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy kimentem, még egyszer nem fogom!-szólalt meg Jen rögtön. Nem volt időm ellenkezni, a mellékhatások jelentkezni kezdtek. Az ágyam melletti tálat magam elé kaptam, és minden, ami bennem maradt, az most kijött belőlem. Jen rögtön megfogta a hajam, ami nem volt összekötve.
Bár már úgy éreztem, minden kijött belőlem, mégsem könnyebbültem meg. Hányingerem egyre jobban fokozódott. Testem verejtékben fürdött, összegömbölyödve, fájó hasamat szorongattam, még az után is, miután a nővér gyógyszereket adagolt nekem, melyek egy cseppet sem enyhítettek rosszullétemet.
 Rosszullétem enyhülni kezdett, ekkor már a kezelés vége fele jártam. Azt hiszem, ezek voltak a hetem legrosszabb órái, viszont még sok ilyen előtt állok.
Mikor az orvos belépett egy nővérrel a szobába, anyáék rögtön az orvosra néztek.
-Mr. Black, meddig kell bent maradnia Jordan-nek?-nézett az orvosra apa.
-Ahogy az eddig is szokott lenni, még az este folyamán hazamehet. Viszont másnap sok pihenésre lesz szüksége, mivel ez a kezelés az összes többinél jobban megviselte a lányukat.-válaszolt Mr. Black, apa kérdése. Teljesen igaza volt, ez a kezelés nagyon megviselt, mivel elég váratlanul ért.
-De akkor mi lesz a holnapi koncerttel?-nézett Jen a szüleimre, majd az orvosra.
-Attól tartok, ezt mindenképp ki kellene hagynia. Mint mondtam, sok pihenésre van szüksége, és nem pedig egy koncertet végigállnia, tomboló tömegben.
-Nem! Ez nem lehet..Nekem ott kell lennem!-néztem az orvosra, miközben elsírtam magam-Ez minden álmom! Nem halhatok meg úgy, hogy nem láthatom őket. Kérem..-néztem még mindig az orvost sírva.
-Kérem, Miss.Parker, nyugodjon meg. Mielőtt ma este hazamenne, meglátjuk, hogy elég erős -e ehhez a szervezete. Mivel az orvosa vagyok, felelős vagyok önért, amiért kiengedem önt a kórházból. Most pedig inkább pihenjen, és majd este meglátjuk, hogy hogyan lesz.-mosolygott rám biztatóan, majd elhagyta a kórtermet.
 Tudtam, hogy más lehetőségem és esélyem már nem lesz, hogy láthassam őket élőben. Most, hogy anyáéknak köszönhetően ezt az álmomat valóra válthatom, nem hagyhatom, hogy elszalasszam ezt az egészet. Bár kockázatos lesz, mégis el fogok menni a koncertre, hiszen itt van rá a ehetőségem.

Miután hosszasan elbeszélgettünk anyáékkal, hazamentek, mivel már fáradt is voltam és nekik a húgomért kellett menniük, a nagyszüleinkhez. Nem sokkal később, Jen is elment, így egyedül maradtam. Sokáig forgolódtam, mert sehogy sem bírtam elaludni.
 Miután megtaláltam a tökéletes pózt az alváshoz, pár perc múlva, már az Álomvilágban jártam.

Sziasztok!

Nos, ez lenne a második fejezet, így estére.

Remélem tetszett nektek,

és hagytok magatok után valami nyomot.:)

Sarah xx

Facebook-csoport

Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy készítek egy Facebook-csoportot, ahol bármi kérdést feltehettek a bloggal kapcsolatban, vagy épp kifejthetitek a véleményeteket.
Csatlakozzatok bátran!
Xx
https://www.facebook.com/groups/567659876709167/

~Chapter 1

Egy újabb nyári, napsütéses reggelre ébredtem. A redőnyön beszűrődő napsütés bántotta a szememet. Jen édesen szuszogott mellettem. Tegnap este egy csajos estét tartottunk, amit én sikeresen tönkretettem, a rosszullétemmel. Nem így szerettem volna ezt az egészet, de nem tehettem semmit ez ellen.
 Mikor eljutottam addig, hogy rávegyem magam arra, hogy felkeljek és felöltözzek, kikeltem az ágyból. Jen forgolódni kezdett, minden bizonnyal azért, mert a puha ágy matrac lesüllyedt alatta, ahogy már velem is többször történt ez.
Mivel az orvosok szerint steril körülmények között kell lennem, amikor csak tehetem, ezért anyáék elhatároztál, hogy el kell költöznünk. Ez pár napja meg is történt. Anyáék először Manhattan-be szerettek volna költözni, én mégis ragaszkodtam London-hoz. Sok minden köt ide, nem tudnám itt hagyni a barátaimat, ráadásul az iskola váltás is nagyon rossz lenne.
Szerencsémre anyáék ezt megértették, így nem költöztünk Manhattan-be.
 Jen-re nézve elmosolyodtam. Tudtam, hogy mindig mellettem lesz a bajban, hiszen ezt a tudtomra adta.
Hosszas gondolkozás után, a fürdőbe mentem, a ruháimmal, amit majd fel fogok venni. Levetkőztem, majd felkötöttem kontyba a hajam, ezután a zuhanyzóba álltam. Megnyitottam a vizet, ami forró volt és egyben nyugtató.
 Sokáig álltam a zuhany alatt, majd miután már teljesen ki voltam ázva, elzártam a vizet, és kiszálltam a zuhany kabinból. Szárazra töröltem a testem, majd felöltöztem, ezután pedig egy egyszerű sminket tettem fel az arcomra.
Mikor már késznek nyilvánítottam magam, kimentem a szobába. Jen már ne volt ott, így lementem a nappaliba. Anyáék is ott voltak,Jen-nel együtt.
-Jordan, kincsem. Szeretnénk adni nektek valamit.-mosolygott ránk anya. Elképzelésem sem volt, hogy mit akarnak adni. Ekkor egy-egy borítékot adtak a kezünkbe. Jenny-re néztem, majd kinyitottuk a borítékokat, és kivettük a tartalmát. Mindkettőben, koncert jegyek voltak, amik a holnapi koncertre szóltak., viszont ahelyett, hogy lett volna időm örülni, egy újabb rosszullét jelentkezett. Köhögni kezdtem, sokkal jobban, mint az elmúlt egy hónapban. A gyomrom, mintha összeszorult volna. Pár hete rossz indulatú daganatot találtak a gyomromban, aminek jelei későn jelentkeztek. A tüdőmben áttétek alakultak ki, ami által menthetetlen lettem. Az életem egy ideje már csak a daganattól függ, hogy hogyan reagál a kezelésekre. Amennyiben ezeket rosszul fogadja, az utolsó esélyem egy mindent eldöntő műtét lesz. Ettől nagyon féltem, nem akartam ezt az egészet.
Mire gondolatmenetemből feleszméltem, már a fürdőben, remegő testtel térdeltem a wc előtt, és hagytam, hogy teljesen kitisztuljon a gyomrom. Ezután felálltam, majd lehúztam a wc-t, és a pultba beépített mosdóhoz léptem. Kiöblítettem a számat, majd ezután fogat mostam. Lábaim még mindig remegtek, nem mertem elengedni a pult szélét.
 Apa lépett mellém, megfogta a kezem.
-Jól vagy kincsem?-nézett rám aggódva, mire csak egy apró bólintás volt a válaszom. Már mindenki megszokta ezt a választ tőlem.
-Én..azt hiszem..elmegyek egy kicsit sétálni..-néztem apára, hosszas csend után.
-Megyek veled.-ajánlotta fel Jen, aki idők közben utánunk jött.
-Ne. Nincs rá szükség. Csak..szeretnék egyedül lenni, kiszellőztetni és rendet tenni a fejemben.-néztem Jen-re.-Igen..erre van most szükségem.-feleltem suttogva, majd elhagytam a fürdőt.
A nappaliban felvettem a cipőmet, majd a táskámat a vállamra tettem és kilépem a házból. Egy park felé vezetett az utam, ahol mindig nagyon kevesen vannak.
 Mikor oda értem, egy darabig a parkon belül a fűben sétálgattam. Ahogy magam elé meredve mentem, kezdett elhomályosodni a látásom, majd elsötétedett minden, és a földre kerültem.

Sziasztok! Hát, ez lenne az első fejezet, ami kicsit rövid lett, de próbálok majd hosszabb részeket írni Nektek.
Ha tetszett a rész, kommenteljetek, kérlek, amolyan építő kritikaként.:)

~Prológus

A nevem Jordan Parker. Egy átlagos lánykánt élem az életemet, ami már nem igazán lenne élet, a legjobb barátnőm, Jennifer nélkül. Mindketten szeretünk focizni. Sokszor elmegyünk focimeccset nézni élőben. Jenny-vel rengeteg közös vonásunk van. Mindketten érzékenyek és önbizalom hiányosak vagyunk. A szíve a helyén van, hamar szeret meg embereket. 

Számomra ő az a személy, aki a lelket tartja bennem. Bár egy év korkülönbség van köztünk, mégis olyan, mintha ő lenne 16 éves, én pedig 15.

Mivel egy halálos betegséggel kell együtt élnem, félek, hogy el fogom veszíteni azt a személyt, aki a legfontosabb számomra.

Minden órában és percben azon gondolkozom, hogyan lehetne ezen az egészen változtatni, de egyszer csak rájövök, hogy nincs esélyem. A rák sokkal erősebb nálam, amit nem küzdhetek le. A kezelések egyenlőek a legrosszabb rémalmokkal, ráadásul a mindennapos rosszullétek sem a legjobban. Jenny-t sokszor megijesztem ezekkel, viszont sajnos nem tudok tenni ez ellen semmit.

A szüleim még mindig nem fogták fel ezt az egészet, ahogy én, és a barátaim sem.

Legnagyobb félelmem mindig is az volt, hogy egyszer elveszítem azokat az embereket, akiket a legjobban szeretek. Emellett pedig van még egy félelmem, ami pedig az, hogy fel kell adnom az álmaimat. Mivel az orvos már csak alig két hónapot jósolt nekem, próbálom ennek az időnek minden percét kihasználni. 

 Sokszor gondolkozom el azon, hogy mi lesz majd akkor, ha már nem leszek. Sokakat fogok cserben hagyni, Jen-t pedig különösen féltem. Nem csak, hogy legjobb barátnőként tekintek rá, hanem mint húgomra is. Az életem nélküle romokban heverne.

 Mivel elterveztük, hogy az utolsó heteimet együtt fogjuk tölteni, az álmaimat próbáljuk megvalósítani. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, mivel a főbb álmom költségbe kerül, ezt pedig egyikünk sem tudja kifizetni. 

Mikor hallok róluk, és tudom, hogy semmi esélyem találkozni velük, mindig csak az jár a fejemben, hogy soha nem fogom látni azt az öt személyt, akiknek a dalai tartanak életben, Jen mellett...

~Szereplők

Jordan Parker

Jennifer Manson

Zayn Malik

Harry Styles

Louis Tomlinson

Niall Horan

Liam Payne