~Chapter 7

**Jordan P. szemszöge**

 Miután Louis felhívott, egy cseppet megkönnyebbültem. Örültem annak, hogy nincs semmi baja, és annak is, hogy nincs megcsalás a háttérben. Tisztában vagyok azzal, hogy megtehetné, hiszen nem olyan vagyok, aki minden pasi álma. Olyan vagyok, mint egy időzített bomba. Bármelyik pillanatban felrobbanhatok, és ezzel a körülöttem élőket is tönkretehetem. Ezt pedig nem szeretném.

 Belegondolni sem merek, mi lesz majd akkor Louis-val, és Jen-nel. A két legfontosabb személy az életemben, akit bármikor elveszíthetek. És persze ott van apa is, aki anya halála után teljesen magába fordult. Nem olyan, mint azelőtt. Sokkal csendesebb is lett, ami nagyon furcsa. Anya nélkül alig van élet a házban.

**Louis T. szemszöge**

 Miután elindultam, rá 2 órára odaértem Jordan házához. Tudtam, hogy az apukája már nincs otthon ilyenkor, így nyugodtan tudjuk majd megbeszélni a dolgokat.

Leparkoltam a ház előtt, majd kiszálltam a kocsiból, ami Harry Range Rover-e volt. Az ajtóhoz sétáltam, majd csengettem. Nem kellett sokat várnom, az ajtó pár perc múlva kinyílt, és Jordan állt előtte. Fújt a szél, ezáltal Jordan haját hátrafújta. Elmosolyodtam, mert nagyon gyönyörű volt. Örültem, hogy ilyen barátnőm lehet. Tény, hogy csoda szép lány, de első sorban nem a külsője miatt szeretem. A belsője az, ami igazán vonz. 

- Szia.-köszönt elhalkult hangon.-Gyere be.-biccentett a fejével a nappali felé, majd arrébb lépett az ajtóból. Beléptem a házba, majd becsuktam magam után az ajtót, ezután pedig egy csókot leheltem barátnőm arcára.

- Minden renden? Ugye nem volt semmi baj, amíg távol voltam?-aggodalmaskodtam. Aggódásom nem csupán tettetett volt, valóban aggódtam érte.

- Nyugi. Minden rendben. Attól eltekintve, ami tegnap este volt. Az nagyon rosszul esett, mert megijedtem.-nézett rám.

- Tudom. De tényleg sajnálom. Ne haragudj rám, kérlek.-néztem rá, megfogtam kezeit.

Válasza egy bólintás volt, majd csak pár perc után szólalt meg.

- Kérsz valamit enni? Esetleg inni?-egy puszit kaptam az arcomra kérdései után. Mosolyogva díjaztam tettét.

- Inni.-mosolyogtam. A konyhába ment, én pedig követtem. A konyhapultnak dőlve figyeltem, majd segítettem neki levenni a poharat, amit az alacsonysága miatt nem igazán ért el. 

- Tessék.-nyújtotta felém a pohár őszi levet. 

- Köszönöm.-mosolyogtam, majd elvettem tőle, és beleittam.-Figyelj, arra gondoltam, hogy ha nincs ma semmi dolgod, akkor elvinnélek valahova. Persze csak ha szeretnéd.-mosolyogtam rá.

- Hm..Hova szeretnél vinni?-mosolygott édesen.

- Elmehetnénk mondjuk..a Hyde parkba.-mosolyogtam. Nagyon szerettem azt a helyet.

Hyde Park, London

- Renden. Akkor összeszedem magam és mehetünk.-mosolygott rám, majd eltűnt az emeleten.
Megittam az őszi levet, amit tőle kaptam, majd kimentem a nappaliba, és a kanapén foglaltam helyet. Nem sokkal később, hallottam a lépcsőn lépteinek hangját. Felálltam, majd odamentem hozzá. Egy laza,halvány rózsaszín pólót viselt, hozzá egy szűk, fekete farmerral. Örültem, hogy a sminket nem vitte túlzásba, hiszen természetesen az igazi.
- Mehetünk, ha gondolod.-mosolygott rám.
- Rendben.-bólintottam, majd a kezéért nyúltam és megfogtam. Mosolyogva vezettem ki a lakásból, majd miután bezárta az ajtót, beültünk Harry kocsijába, amit kölcsönbe megkaptam.
Miután bekötöttük magunkat, beindítottam a kocsi motorját, és elindultam.
 Kezemet rögtön Jordan combjára tettem, majd így vezettem.

A Hyde parkban sétálva, rengeteget beszélgettünk, olyanokról is, amikről eddig még nem.
- És mit tervezel a jövőben? Minek szeretnél tanulni?-mosolyogtam rá,miközben a kezét fogtam és sétáltunk.
- Louis, nekem ebben a világban nincs jövőm. Nekem már csak pár hetem van.
- Nem igaz. Én tudom, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy legyőzd a betegségedet.-álltam meg, majd magam felé fordítottam egy a szemébe néztem.
- Ne, Louis! Ne mondd ezt. Ez nem igaz. Egyáltalán nem vagyok erős, és nem fogom túlélni. Sajnálom. Gyenge vagyok.-nézett rám. Megráztam a fejem. Tudtam, hogy ha így áll hozzá, nem is fogja tudni legyőzni a betegségét.
- Figyelj. Nem így kellene hozzá állnod. Hinned kell saját magadnak. Legalább próbáld meg.-próbáltam biztatni, bár ebben nem én vagyok a tökéletes.

Sóhajtott egyet, majd bólintott.
- Ott van Louis és Jordan.-hallottam a szavakat a hátam mögül. Megfordultam, majd Harry-t és Jen-t pillantottam meg.
- Sziasztok.-szólalt meg Jen mosolyogva.
Jordan nem válaszolt.
- Hello, hát ti?-mosolyogtam.
- Eljöttünk ide Jen-nel kicsit kikapcsolódni.-mosolygott Harry fehér fogait villantva.
Elmosolyodtam rajtuk. 

- Elmegyünk fagyizni?-mosolygott Jen.

Rábólintottunk, majd a fagyishoz mentünk. Mindenki egy két gombócos fagyit vett. 

 Nagy vita árán, de sikerült rábeszélnem a többieket, hogy én fizetek. 

Ezután egy sétával körbejártuk a Hyde parkot, majd elindultunk haza. Jen és Jordan együtt mentek, én pedig Harry-vel, mert vissza kellett mennünk a stúdióba, mivel elvesztek a felvételek.

Sziasztok!:)

Hát ez lett volna a 7. fejezet, remélem tetszett. Sajnálom,hogy nem valami hosszú.:/

Jó olvasást!

Sarah xx

~Statisztika

Sziasztok!:) Most nem résszel jelentkezem, hanem egy kis statisztikával.
 Szeretném megköszönni Nektek az 500+ megtekintést, nagyon sokat jelent nekem.:')
Remélem tetszenek a részek és továbbá is olvasni fogjátok a blogot.:)
 És akkor egy kis "ízelítő" a 7.fejezetből: "Olyan vagyok, mint egy időzített bomba. Bármelyik pillanatban felrobbanhatok, és ezzel a körülöttem élőket is tönkretehetem."
A 7.fejezetet hamarosan hozni fogom Nektek, addig pedig aki még nem olvasta az előző fejezeteket, az olvasson bele.:)

Sarah xx

~Chapter 6

**Jordan P. szemszöge**

Mikor odaértünk a temetés helyszínére, még inkább görcsbe szorult a gyomrom.

 Már mindenki ott volt, egy félkört alkotva álltuk körbe a koporsót.

A temetés elkezdődött. Rengetegen sírtak, velem együtt. Louis előtt álltam, ő hátulról átölelt engem. Ő is sírt,bár nem is ismerte anyát, ahogy Liam, Zayn, Harry és Niall sem. Ennek ellenére mindannyian sírtak. Hálás voltam nekik azért, hogy eljöttek velem, nem mindenki tenné meg ezt. Jen is itt volt,ő mellettem állt, mögötte Harry, ugyan úgy, mint mi Louis-sal.

 Rossz idő volt, fújt a szél, s esett az eső. Hideg volt, én pedig rettenetes fáztam, de nem foglalkoztam vele.

Mikor észbe kaptam, Louis suttogta a fülembe,  hogy menjek. A koporsót ekkor vitték a sírásók, mi pedig mentünk utána. A koporsót leeresztették, ezután mindenki 1-1 szál fehér rózsát dobott a koporsóra. Az én rózsámra egy szalag volt rákötve, amire az volt írva, hogy "Örökké a szívünkben maradsz!".

Miután mindenki végzett a rózsa ledobálásával, elkezdték betemetni a koporsót.

- Nem bírom.-suttogtam Louis-nak sírva, majd jóval arrébb sétáltam. Éreztem már otthon, hogy ez így lesz. Nem bírtam nézni. Fájt, még a látvány is, nemhogy a tudat.

 Lassú sétám közben, egy kezet éreztem, hogy a derekamra simult. Teljesen libabőrös lettem érintésétől. Tudtam,hogy Louis az.

- Nyugodj meg. Már vége van.-megpuszilt, mire én csak némán bólintottam.

 Nem sokkal később, apa és Jen, majd a bátyámék jöttek utánunk. A rokonság és közeli ismerősök nagy része sorban jött oda hozzánk, hogy részvétüket nyilvánítsák. Ezután mindenki a saját útjára ment. Egyedül én maradtam ott. Vissza sétáltam anya sírjához, majd leguggoltam elé.

- Köszönöm mind azt, amit értem tettél. Hálás vagyok érte neked.-suttogtam sírva. Tudtam, hogy ezt ő nem hallhatja, és így csak magamba beszéltem.

 Felegyenesedtem,majd elindultam a temető kijáratához, majd gyalog elindultam én is haza. Mikor valaki megfogta a kezem, hirtelen nagyon megijedtem, aztán mikor láttam, hogy ki az, ijedtségem csillapodni kezdett. Louis volt az. Gondolom megvárt, én viszont nem vettem észre.

- Nem hagyom, hogy egyedül menj haza. Még a végén valami hülyeséget csinálsz. Megyek veled.-nézett rám,mikor maga felé fordított,majd egy csókot lehelt ajkaimra, amit viszonoztam.

- Köszönöm.-néztem rá hálásan. Ő csak elmosolyodott.

 Kézen fogva indultunk el. Út közben Louis próbált nyugtatgatni, mikor elérzékenyültem. Hálás voltam azért, hogy velem jött.

Mikor haza értünk, egy rémesnek nevezhető látvány fogadott. Apa a nappaliban ült, előtte a dohányzóasztalon 3 üres sörös üveg.

- Apa, állj le!-szóltam rá mérgesen, mindig is utáltam, ha iszik. 

Választ nem kaptam, csak egy vállrántást.- Miért csinálod ezt?! Leiszod magad és majd megint engem fogsz hibáztatni, hogy nem állítottalak le?! Mert ebből nem kérek!-néztem rá.

- Igazad van. Sajnálom.-nézett rám, majd eltűnt a konyhában az üres üvegekkel. Hallottam, hogy kidobta őket.

 Megráztam a fejem, majd Louis-ra néztem.

- Maradsz, vagy dolgod van, és mész?-fogtam meg a kezét, és ujjaival játszottam.

- Sajnálom, mennem kell. Stúdiózunk a srácokkal. De ha szeretnéd, utána átjöhetek.-válaszolt.

- Rendben.-bólintottam.-Ha végeztetek, hívj fel.-lábujjhegyre állva megpusziltam.

- Hívni foglak.-mosolygott rám.-Most viszont megyek. Vigyázz magadra, szeretlek.-nézett a szemembe, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Viszonoztam.

- Én is szeretlek.-néztem a szemébe, majd elengedtem a kezét, hogy menni tudjon.

 Elköszöntünk egymástól,majd Louis távozott a lakásból. Felmentem a szobámba, s ezután ismét sírásban törtem ki. Egy hatalmas ürességet éreztem a szívemben. Tudtam, ezt az ürességet jogosan érzem. Anya nem lehet többé az életünk része, nem segíthet rajtunk, mikor ezt a segítséget csak ő tudná nyújtani. 

 Tudtam, hogy apa emiatt teljesen tönkre fog menni. A problémáit mindig a piába önti, nem foglalkozik ilyenkor a következményekkel. 

 Este 11 óra van. Louis semmire nem reagál, pedig látta minden egyes üzenetemet. 

Újra próbáltam hívni, de rögtön kinyomott. Nem tudtam miért teszi ezt. Biztos voltam abban, hogy már nincs a stúdióban. 

 Felhívtam Jen-t. Ilyenkor még sose alszik, ő egy későn fekvő típus. Rögtön felvette, ami megkönnyebbülést nyújtott nekem.

- Szia, Jen.-szóltam bele a készülékbe.-Kérdezhetek tőled valamit?

- Szia, persze. Valam baj van?-aggodalmaskodott.

- Nem. Vagyis..Azt hiszem. Figyelj, nem tudod, hogy Harry-ék stúdióznak -e még?

- Nem. Már majdnem egy órája itt van nálam Harry. Miért?-kérdezte meglepetten.

- Öhm..Mindegy. Köszönöm, szia.-köszöntem el, majd letettem.

 Kérdések merengtek bennem. "Vajon miért nem reagál semmire?" "Talán nem is szeret?" 

 Hosszas gondolkozás után, kezdtem unni a várakozást. Már rég le voltam zuhanyozva. Bebújtam a takaró alá, majd lehunytam a szemem. Hamarabb aludtam el, mint azt gondoltam.

**Louis T. szemszöge**

Tegnap éjjel anyáéknál töltöttem az éjszakát. Jordan rengeteg üzenetet hagyott és sokszor hívott is, de nem tudtam rájuk reagálni bármennyire is próbálkoztam. Nagyon hiányzott, tudtam, hogy kétségbe volt esve.

 Reggel korán ébredtem. Még mindenki aludt. A telefonomért nyúltam, majd Jordan-t tárcsáztam. Pár csörgés után felvette.

- Jó reggelt, kincsem.-szólaltam meg.

- Miért nem szóltál, hogy ne várjalak? Olyan nehéz lett volna felhívni, hogy nem jössz? Tudod mennyire ideges voltam?!-kezdett el sírni. Ez volt az, amitől féltem. Nem akartam, hogy kiakadjon, mégis sikerült elérnem.

- Ne haragudj rám, kérlek. A szüleimhez kellett utaznom. Sürgős volt. Lottie, a tesóm, kórházba került 2 napja, és látni akart.-mondtam el neki az igazságot.

- Sajnálom. Ezt nem tudtam. Hogy van Lottie?-érdeklődött. Hangja a sajnálatot tükrözte.

- Jól, most már. Ma este már hazajöhet.

- Ennek örülök. És..mikor jössz vissza Londonba?-kérdezte.

- Nem tudom. Tényleg. Nagyom sajnálom.

- Szükségem van rád.-suttogta. Tudtam, hogy megint rosszul van, és nem lehetek mellette.

- Megint rosszul vagy? Felhívjam Liam-et, hogy menjenek át?-aggódtam. Pár napja a rosszullétei egyre rosszabbak, ezért is aggódtam érte annyira.

- Nem. Nekem rád lenne szükségem.-hangja még mindig elhalkult volt. 

- Sajnálom. Ha tudok, még ma visszamegyek.-mondtam.-Most mennem kell, vigyázz magadra, szerelmem. Szia.-köszöntem el, majd bontottam a vonalat. Sietve kezdtem el öltözni, hogy minél hamarabb letudjam az itteni dolgaimat. 

 Miután felöltöztem, lementem a konyhába. Tojás rántotta készítésébe kezdtem bele, nem csak magamnak, hanem a többieknek is. Miután végeztem vele, leültem, hogy elfogyasszam a reggelimet. Hamar végeztem vele, ezután egy papírra írtam egy üzenet félét anyának.

"Anya! Sajnálom, hogy csak úgy szó nélkül elmegyek,de Jordan-nek szüksége van rám. Amint tudok, jönni fogok és elhozom a barátnőmet is.

Szeretek mindenkit, vigyázzatok magatokra. Majd jelentkezem!

Louis xx."

A papírt a konyhaasztalon hagytam,majd  kimentem a kocsihoz. Beraktam a kisebb bőröndömet a csomagtartóba, ezután beültem a kocsiba, és elindultam vissza Londonba.

Sziasztok.:)

Meghoztam az új részt,remélem tetszett,s hagytok nyomot magatok után.

Jó olvasást.

Sarah xx.

~Chapter 5

Anya halála óta már 3 hét telt el. A temetés ma lesz. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a nap ilyen hamar el fog jönni, hiszen anya még nagyon fiatal volt.
 Mióta anya már nincs velünk, az állapotom egyre inkább csak romlik, de szerencsére apa, Jenny, a bátyámék valamint a One Direction-ös fiúk is mellettem vannak. Nagyon jól összebarátkoztunk, és nagyon hálás is vagyok nekik. Sokszor segítenek, még ha nem kéne, akkor is. Mindannyian nagyon aranyosak.
 Reggel a szokásosnál is korábban keltem, 6:01-kor. Óvatosan kimásztam az ágyamból, mivel Louis mellettem aludt. Tegnap éjjel átjött  Harry-vel és Jen-nel, mert egyedül voltam itthon. Apa a nagyinál volt, a húgommal és a bátyámékkal. Engem is vinni akartak, de ragaszkodtam ahhoz, hogy maradhassak, amit nagy nehezen, de sikerült elérnem.
 Anya halála után pár nappal, Adam szakított Jen-nel. Tudtam, hogy mellette kell lennem, így az én problémáimat félretéve segítettem neki, és mellette voltam, ahogy azt ő szokta tenni velem.
Talán egy hete, hogy Harry és Jen közelebb kerültek egymáshoz. Liam elmondta, hogy többet szeretne Jen-től barátságnál, viszont az egyetlen akadálya, a koruk. Ha ez kitudódik, abból Harry egy kicsit sem fog jól kijönni a dologból.
 De ezzel nincs egyedül. Louis szerelmet vallott nekem 3 napja, én pedig megadtam neki az esélyt. Igaz, hogy majdnem egy teljes egész napnyi gondolkozási időt kértem, de sikerült döntenem. Nem akartam, hogy még több embernek okozzak csalódást a halálommal, de így, most 5 személlyel bővült, az elvesztésre váró emberek  száma.
Nem akartam egyikőjüket sem elveszíteni, de tisztában voltam azzal, hogy sajnos ez a közel jövőben meg fog történni.

Lementem reggelit készíteni, ezután pedig a fürdőbe mentem, rendben szedtem magam, majd átsétáltam a szobámba. Keresgélni kezdtem valami ruhát, ami megfelel egy temetésre. Mikor megtaláltam, ismét a fürdőbe mentem, hogy felvegyem. Ezt meg is tettem, majd ehhez csak egyszerűen kifésültem a hajam, s hagytam, hogy vállamra omoljon.

Mikor késznek nyilvánítottam magam, kimentem a szobámba. Louis édesen szuszogott, viszont muszáj volt felkeltenem, mivel nagyon gyorsan szaladt az idő, már 8:23 volt.

 Egy lágy csókot leheltem Louis ajkaira, ezzel megtéve felkeltésének első próbálkozását. Ahogy gondoltam, nem is kellett neki több, rögtön kinyitotta szemeit, majd egy álmos mosoly ült ki az arcára.

- Jó reggelt.-próbáltam minél inkább hihető mosolyt csalni az arcomra. Nehéz volt, s ahogy közeledtünk a temetéshez, tudtam, hogy egyre nehezebb lesz.

- Neked is.-mosolygott, majd felült.

**Louis T. szemszöge**

Rossz volt összetörve látni Jordan-t. A szívem megszakadt, mikor az erőltetett, gyenge mosolyt láttam az arcán. Tudtam, hogy segítenem kell neki, és mellette kell lennem. Ezt próbáltam is minnél jobban megvalósítani. Fontos személy lett az életemben Jordan,viszont tudtam, hogy egy nap, el fog jönni az a nap is, mikor ő érte fogunk  egy nap mind összegyülni,s megmelékezni rá.

  Sziasztok. Meghoztam az új részt,remélem tetszik,s ha igen,írjatok megjegyzést a fejezetről.

  Sarah xx

~Chapter 4

 Ahogy a srácokat sírni láttam, összeszorult a gyomrom. Nem akartam, hogy miattam sírjanak.
Miután sikerült megnyugtatnom őket, sokáig beszélgettünk, majd felajánlották, hogy hazavisznek. Ez így is lett. A stadiontól pár utcára laktam, így hamar otthon voltam. Jen-t a barátja, Adam vitte el. Mikor megtudtam, hogy Jen-nek barátja van, nagyon örültem nekik. Ha Jen boldog, én is az vagyok. Bár sok időt töltenek együtt, nem érzem azt, hogy Jen elhanyagolná a barátságunkat. Van, hogy hárman megyünk el sok helyre. Szerencsére Adam egy normális, 16 éves srác, engem is elfogad és megérti, ha szükségem van Jen-re.

Adam Peterson

- Köszönöm, hogy hazahoztatok, Louis.-mosolyogtam rá az ajtóban állva. A többiektől a kocsiban elbúcsúztam, Louis pedig akaratoskodott, hogy elkísér az ajtóig.

- Foglak még látni?-nézett rám, miközben egy gyengéd mozdulattal megfogta a kezem.

- Öhm..Persze. Hogyne.-lehajtottam a fejem, hogy ne lássa vörös arcomat. 

- A számodat elkérhetem?-kuncogott. Mosolyogva bólintottam. Az arcom még mindig piros volt, de ennek ellenére ránéztem. Mikor oda adta a telefonját, beírtam a számomat, majd odaadtam neki és az én telefonomat is. Mikor beírta ő is a számát, tőle is elköszöntem, majd bementem a lakásba. Anyák nem voltak otthon, gondolom már elindultak a reptérre, a bátyámért, Bryan-ért és a feleségéért, Lexy-ért. Nagyon régen láttam őket, Amerikában laknak, és a közös kisbabájukat várják. 

 Ők még nem tudnak a betegségemről. Anyáék már többször el szerették volna mondani nekik, de én visszatartottam őket, Tudtam, hogy ez nem telefon téma, és tisztában voltam azzal, hogy itt az idő, hogy el mondjak nekik mindent.

**

Sokáig vártam anyáékra, de semmi. Már majdnem 2 óra eltelt azóta, mióta hazaértem, és anyáék nem voltak itthon.

Épp anyát hívtam, mikor megcsörrent a lakás telefon. Mivel ez a nappaliban, a tv állvány tetején volt, gyorsan lerohantam a nappaliba a szobámból. Felvettem a telefont, majd egy idegen hang szólt bele. Mikor bemutatkozott a férfi, és elmondta, hogy anyáék autóbalesetet szenvedtek, zokogásba törtem ki. Amint elhangzott az orvos szájából, az a mondat, hogy "Sajnálom, de az édesanyja  az életét vesztette egy balesetben.", a földre rogytam. A telefon kiesett a kezemből, amivel nem igazán foglalkoztam.

 Épp, hogy sírva a szobámba mentem volna, miután ismét beleszóltam a telefonba, a csengő hangja ütötte meg a fülemet. Lassan az ajtóhoz sétáltam, majd elfordítottam a kulcsot a zárban, s kinyitottam az ajtót. Jen állt előttem, rögtön sírva a nyakába borultam.

- Anya meghalt...-suttogtam sírva, miközben még mindig a barátnőmet öleltem, aki hirtelen azt sem tudta, mi történik. 

- Tessék? Mi az, hogy meghalt? Hogyan? Mikor?-kérdezgetett meglepődve, miután bementünk a lakásba, és a kanapén foglaltunk helyet.

-Ma..Nemrég..Egy autóbalesetben, mikor Bryan-ékért mentek a reptérre. Apa is súlyosan megsérült, őt most műtik.-mondtam el Jen-nek, amit megtudtam az orvostól. Nem akartam elhinni, hogy anya nem lehet mellettem többé. Jen után ő, majd apa támogatott a legjobban. Ezt a támogatást pedig elveszítettem. 

 Mikor kicsi voltam, mindig ő biztatott, hogy soha ne adjam fel, és hogy mindig törekedjek az álmaim eléréséért, én pedig próbáltam ezt tenni. Most pedig, már nem lehet mellettem, sem a családom mellett. 

Sziasztok!

Egy újabb sajnos rövid részt hoztam nektek.

Remélem tetszett, a rövidsége ellenére.

Sarah xx.

~Chapter 3

Egy hosszú este után, újra haza mehettem. Az orvos megtiltotta hogy elmenjek a holnapi koncertre, mondván, hogy az életemet kockáztathatom ezzel. Makacsságomhoz híven,  kiálltam a holnapi napért. Miután elmondtam neki, hogy miért is olyan fontos nekem ez a koncert, nagy nehezen beleegyezett, így holnap élőben láthatom a második helyen álló megmentőimet.

Reggel, a kutyám, Dark nyüszítésére ébredtem. Ezen nem lepődtem meg, hiszen vagy erre, vagy pedig a húgom ugrálására kelek.
Miután sikerült rávennem magam, hogy felkeljek, ezt meg is tettem. A fürdőszobába mentem. Szerencsémre most rosszullét nélkül végezhettem el minden dolgom, amit egy nő ilyenkor szokott. A hajammal szokás szerint nem tudtam mit csinálni, így nem is firtattam a dolgot,hanem csak egyszerűen begöndörítettem hosszú, szőke fürtjeimet. Izgatott voltam, a mai koncert miatt, mivel végre láthatom Őket.

 Miután sikerült kiválasztanom a ruháimat, lementem a konyhába. 

-Jó reggelt!-mosolyogtam anyáékra boldogan. Jen már itt volt, hiszen fél óra múlva indulnunk kellett a koncert.
-Neked is, kincsem.-mosolygott rám anya. Bementem a konyhába, a reggelim már el volt készítve. Leültem az asztalhoz, majd el kezdtem enni. Mialatt ettem, Dark végig a székem mellett ült.
Miután megettem a szendvicsemet, és megittam a kakaómat, elmostam a tányéromat és bögrémet, majd kimentem a nappaliba.
-Mikor indulunk?-néztem apára mosolyogva.
-Most.-mosolygott ránk, majd a kocsi kulcsával kiment. Jen és én kimentünk utána. Hátra ültünk, majd apa beindította a kocsit, és elindultunk, a stadionba. Szerencsére nem volt messze tőlünk, így nagyon hamar oda értünk. Mikor kiszálltunk, már sokan vártak a bejárat előtt. Nagy volt a tömeg,és ez még szinte semmi.
 Kereken tíz órakor kinyitották a kapukat, ezzel a rajongók rohanásba kezdtek. Mindenki az első helyre akart tolakodni. Nekünk ez sikerült is. A színpad előtt álltam Jen-nel, nem állt előttünk senki.
"Már nincs sok  hátra.". Ez a mondat hangzott el többször a fejemben, mindaddig, míg észbe nem kaptam.
Az 5 fiú rohanva tértek fel a színpadra, a hatalmas tömeg sikításban tört ki, velem együtt. Nem akartam hinni a szememnek. A One Direction tagjai állnak előttem. Elsírtam magam, amint a What Makes You Beautiful-t kezdte el Liam.

Mát lassan a koncert végénél tarthattunk. Egy újabb rosszullét. Szédültem, és hányingerem volt. Megfogtam az előttünk lévő korlátot, hogy tudjam magamat tartani, viszont ez semmit nem segített. Pár perc múlva elsötétedett minden, majd a földre kerültem.
 Mikor felébredtem, egy szobában találtam magam.
-Hol vagyok?!-néztem körbe ijedten.
-Nyugi, nincs semmi baj.-leguggolt mellém Zayn. Megfogta a kezem. Ekkor rájöttem hol is vagyok. A srácok öltözőjében.
-Mi történt? Máskor is ájultál már el?-leült mellém Harry, majd Louis.
-Heti szinten, rendszeresen. Rákos vagyok. Már nem sok időm van hátra. Anyáék egy álmomat váltották valóra. Bár nem gondoltam, hogy így fog végződni.-néztem rájuk. Láttam, hogy meglepte őket, az előző pár mondatom.

-T-te..R-rákos vagy?-kérdezte dadogva Zayn, mire aprót bólintottam. Mind az öt fiú szeme könnybe lábadt.
-Ne sírjatok, kérlek.-néztem fel rájuk, immár ülve. Nem akartam megsiratni egyikőjüket sem, viszont azt hiszem mégis csak sikerült.
 Felálltam, majd megöleltem őket. Nem érdekelt, hogy hogyan fognak erre reagálni, de megtettem. Szükségem volt erre az ölelésre.
Mikor nem utasították el az ölelésemet, hanem inkább szorosan maguk közé zártak, nagyon meglepődtem. Erre az egyre nem számítottam. Ahogy öleltem őket, már szinte a sírás határán voltam. Olyan hihetetlen volt ez az egész.

Sziasztok! :)
Meghoztam nektek, az újabb, sajnos rövid részt.

Hosszabbra terveztem, viszont nem szerettem volna tovább húzni,

mert így is nagyon sokat késtem vele. 

Jó olvasást!

Sarah xx