2015. március 22., vasárnap

~Chapter 2

Mikor felébredtem, egy fehér szobában találtam magam. Fogalmam nem volt arról, hogy hogyan kerültem ide, az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy elmentem otthonról.
 Magam mellé nézve, Jen-t, anyát és apát pillantottam meg. Arcuk az ijedtséget tükrözte.
-M-mi történt?!-kérdeztem, mire egymásra néztek. Gondolom nem tudták, hogy ki kezdjen bele.
-Öhm..Elájultál a parkba, és egy lány talált rád, aki rögtön hívta a mentőket, valamint, elkezdték a kezelést is.-mondta el anya a történteket.
-Hagyjatok magamra, kérlek.-néztem rájuk. A kezeléseket még mindig nem tudtam megszokni, már ha ez lehetséges. Utáltam, ha a szüleim és Jen gyengének lát, ezért szerettem volna, ha egyedül hagynak.
-Nem! Én itt maradok. Nem megyek sehova, végig itt leszek. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy kimentem, még egyszer nem fogom!-szólalt meg Jen rögtön. Nem volt időm ellenkezni, a mellékhatások jelentkezni kezdtek. Az ágyam melletti tálat magam elé kaptam, és minden, ami bennem maradt, az most kijött belőlem. Jen rögtön megfogta a hajam, ami nem volt összekötve.
Bár már úgy éreztem, minden kijött belőlem, mégsem könnyebbültem meg. Hányingerem egyre jobban fokozódott. Testem verejtékben fürdött, összegömbölyödve, fájó hasamat szorongattam, még az után is, miután a nővér gyógyszereket adagolt nekem, melyek egy cseppet sem enyhítettek rosszullétemet.
 Rosszullétem enyhülni kezdett, ekkor már a kezelés vége fele jártam. Azt hiszem, ezek voltak a hetem legrosszabb órái, viszont még sok ilyen előtt állok.
Mikor az orvos belépett egy nővérrel a szobába, anyáék rögtön az orvosra néztek.
-Mr. Black, meddig kell bent maradnia Jordan-nek?-nézett az orvosra apa.
-Ahogy az eddig is szokott lenni, még az este folyamán hazamehet. Viszont másnap sok pihenésre lesz szüksége, mivel ez a kezelés az összes többinél jobban megviselte a lányukat.-válaszolt Mr. Black, apa kérdése. Teljesen igaza volt, ez a kezelés nagyon megviselt, mivel elég váratlanul ért.
-De akkor mi lesz a holnapi koncerttel?-nézett Jen a szüleimre, majd az orvosra.
-Attól tartok, ezt mindenképp ki kellene hagynia. Mint mondtam, sok pihenésre van szüksége, és nem pedig egy koncertet végigállnia, tomboló tömegben.
-Nem! Ez nem lehet..Nekem ott kell lennem!-néztem az orvosra, miközben elsírtam magam-Ez minden álmom! Nem halhatok meg úgy, hogy nem láthatom őket. Kérem..-néztem még mindig az orvost sírva.
-Kérem, Miss.Parker, nyugodjon meg. Mielőtt ma este hazamenne, meglátjuk, hogy elég erős -e ehhez a szervezete. Mivel az orvosa vagyok, felelős vagyok önért, amiért kiengedem önt a kórházból. Most pedig inkább pihenjen, és majd este meglátjuk, hogy hogyan lesz.-mosolygott rám biztatóan, majd elhagyta a kórtermet.
 Tudtam, hogy más lehetőségem és esélyem már nem lesz, hogy láthassam őket élőben. Most, hogy anyáéknak köszönhetően ezt az álmomat valóra válthatom, nem hagyhatom, hogy elszalasszam ezt az egészet. Bár kockázatos lesz, mégis el fogok menni a koncertre, hiszen itt van rá a ehetőségem.

Miután hosszasan elbeszélgettünk anyáékkal, hazamentek, mivel már fáradt is voltam és nekik a húgomért kellett menniük, a nagyszüleinkhez. Nem sokkal később, Jen is elment, így egyedül maradtam. Sokáig forgolódtam, mert sehogy sem bírtam elaludni.
 Miután megtaláltam a tökéletes pózt az alváshoz, pár perc múlva, már az Álomvilágban jártam.

Sziasztok!
Nos, ez lenne a második fejezet, így estére.
Remélem tetszett nektek,
és hagytok magatok után valami nyomot.:)
Sarah xx

2015. március 21., szombat

Facebook-csoport

Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy készítek egy Facebook-csoportot, ahol bármi kérdést feltehettek a bloggal kapcsolatban, vagy épp kifejthetitek a véleményeteket.
Csatlakozzatok bátran!
Xx
https://www.facebook.com/groups/567659876709167/

~Chapter 1

Egy újabb nyári, napsütéses reggelre ébredtem. A redőnyön beszűrődő napsütés bántotta a szememet. Jen édesen szuszogott mellettem. Tegnap este egy csajos estét tartottunk, amit én sikeresen tönkretettem, a rosszullétemmel. Nem így szerettem volna ezt az egészet, de nem tehettem semmit ez ellen.
 Mikor eljutottam addig, hogy rávegyem magam arra, hogy felkeljek és felöltözzek, kikeltem az ágyból. Jen forgolódni kezdett, minden bizonnyal azért, mert a puha ágy matrac lesüllyedt alatta, ahogy már velem is többször történt ez.
Mivel az orvosok szerint steril körülmények között kell lennem, amikor csak tehetem, ezért anyáék elhatároztál, hogy el kell költöznünk. Ez pár napja meg is történt. Anyáék először Manhattan-be szerettek volna költözni, én mégis ragaszkodtam London-hoz. Sok minden köt ide, nem tudnám itt hagyni a barátaimat, ráadásul az iskola váltás is nagyon rossz lenne.
Szerencsémre anyáék ezt megértették, így nem költöztünk Manhattan-be.
 Jen-re nézve elmosolyodtam. Tudtam, hogy mindig mellettem lesz a bajban, hiszen ezt a tudtomra adta.
Hosszas gondolkozás után, a fürdőbe mentem, a ruháimmal, amit majd fel fogok venni. Levetkőztem, majd felkötöttem kontyba a hajam, ezután a zuhanyzóba álltam. Megnyitottam a vizet, ami forró volt és egyben nyugtató.
 Sokáig álltam a zuhany alatt, majd miután már teljesen ki voltam ázva, elzártam a vizet, és kiszálltam a zuhany kabinból. Szárazra töröltem a testem, majd felöltöztem, ezután pedig egy egyszerű sminket tettem fel az arcomra.
Mikor már késznek nyilvánítottam magam, kimentem a szobába. Jen már ne volt ott, így lementem a nappaliba. Anyáék is ott voltak,Jen-nel együtt.
-Jordan, kincsem. Szeretnénk adni nektek valamit.-mosolygott ránk anya. Elképzelésem sem volt, hogy mit akarnak adni. Ekkor egy-egy borítékot adtak a kezünkbe. Jenny-re néztem, majd kinyitottuk a borítékokat, és kivettük a tartalmát. Mindkettőben, koncert jegyek voltak, amik a holnapi koncertre szóltak., viszont ahelyett, hogy lett volna időm örülni, egy újabb rosszullét jelentkezett. Köhögni kezdtem, sokkal jobban, mint az elmúlt egy hónapban. A gyomrom, mintha összeszorult volna. Pár hete rossz indulatú daganatot találtak a gyomromban, aminek jelei későn jelentkeztek. A tüdőmben áttétek alakultak ki, ami által menthetetlen lettem. Az életem egy ideje már csak a daganattól függ, hogy hogyan reagál a kezelésekre. Amennyiben ezeket rosszul fogadja, az utolsó esélyem egy mindent eldöntő műtét lesz. Ettől nagyon féltem, nem akartam ezt az egészet.
Mire gondolatmenetemből feleszméltem, már a fürdőben, remegő testtel térdeltem a wc előtt, és hagytam, hogy teljesen kitisztuljon a gyomrom. Ezután felálltam, majd lehúztam a wc-t, és a pultba beépített mosdóhoz léptem. Kiöblítettem a számat, majd ezután fogat mostam. Lábaim még mindig remegtek, nem mertem elengedni a pult szélét.
 Apa lépett mellém, megfogta a kezem.
-Jól vagy kincsem?-nézett rám aggódva, mire csak egy apró bólintás volt a válaszom. Már mindenki megszokta ezt a választ tőlem.
-Én..azt hiszem..elmegyek egy kicsit sétálni..-néztem apára, hosszas csend után.
-Megyek veled.-ajánlotta fel Jen, aki idők közben utánunk jött.
-Ne. Nincs rá szükség. Csak..szeretnék egyedül lenni, kiszellőztetni és rendet tenni a fejemben.-néztem Jen-re.-Igen..erre van most szükségem.-feleltem suttogva, majd elhagytam a fürdőt.
A nappaliban felvettem a cipőmet, majd a táskámat a vállamra tettem és kilépem a házból. Egy park felé vezetett az utam, ahol mindig nagyon kevesen vannak.
 Mikor oda értem, egy darabig a parkon belül a fűben sétálgattam. Ahogy magam elé meredve mentem, kezdett elhomályosodni a látásom, majd elsötétedett minden, és a földre kerültem.

Sziasztok! Hát, ez lenne az első fejezet, ami kicsit rövid lett, de próbálok majd hosszabb részeket írni Nektek.
Ha tetszett a rész, kommenteljetek, kérlek, amolyan építő kritikaként.:)

2015. március 20., péntek

~Prológus

A nevem Jordan Parker. Egy átlagos lánykánt élem az életemet, ami már nem igazán lenne élet, a legjobb barátnőm, Jennifer nélkül. Mindketten szeretünk focizni. Sokszor elmegyünk focimeccset nézni élőben. Jenny-vel rengeteg közös vonásunk van. Mindketten érzékenyek és önbizalom hiányosak vagyunk. A szíve a helyén van, hamar szeret meg embereket. 
Számomra ő az a személy, aki a lelket tartja bennem. Bár egy év korkülönbség van köztünk, mégis olyan, mintha ő lenne 16 éves, én pedig 15.
Mivel egy halálos betegséggel kell együtt élnem, félek, hogy el fogom veszíteni azt a személyt, aki a legfontosabb számomra.
Minden órában és percben azon gondolkozom, hogyan lehetne ezen az egészen változtatni, de egyszer csak rájövök, hogy nincs esélyem. A rák sokkal erősebb nálam, amit nem küzdhetek le. A kezelések egyenlőek a legrosszabb rémalmokkal, ráadásul a mindennapos rosszullétek sem a legjobban. Jenny-t sokszor megijesztem ezekkel, viszont sajnos nem tudok tenni ez ellen semmit.
A szüleim még mindig nem fogták fel ezt az egészet, ahogy én, és a barátaim sem.
Legnagyobb félelmem mindig is az volt, hogy egyszer elveszítem azokat az embereket, akiket a legjobban szeretek. Emellett pedig van még egy félelmem, ami pedig az, hogy fel kell adnom az álmaimat. Mivel az orvos már csak alig két hónapot jósolt nekem, próbálom ennek az időnek minden percét kihasználni. 
 Sokszor gondolkozom el azon, hogy mi lesz majd akkor, ha már nem leszek. Sokakat fogok cserben hagyni, Jen-t pedig különösen féltem. Nem csak, hogy legjobb barátnőként tekintek rá, hanem mint húgomra is. Az életem nélküle romokban heverne.
 Mivel elterveztük, hogy az utolsó heteimet együtt fogjuk tölteni, az álmaimat próbáljuk megvalósítani. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, mivel a főbb álmom költségbe kerül, ezt pedig egyikünk sem tudja kifizetni. 
Mikor hallok róluk, és tudom, hogy semmi esélyem találkozni velük, mindig csak az jár a fejemben, hogy soha nem fogom látni azt az öt személyt, akiknek a dalai tartanak életben, Jen mellett...



2015. március 19., csütörtök

~Szereplők

Jordan Parker
Jennifer Manson
Zayn Malik
Harry Styles

Louis Tomlinson
Niall Horan
Liam Payne