Magam mellé nézve, Jen-t, anyát és apát pillantottam meg. Arcuk az ijedtséget tükrözte.
-M-mi történt?!-kérdeztem, mire egymásra néztek. Gondolom nem tudták, hogy ki kezdjen bele.
-Öhm..Elájultál a parkba, és egy lány talált rád, aki rögtön hívta a mentőket, valamint, elkezdték a kezelést is.-mondta el anya a történteket.
-Hagyjatok magamra, kérlek.-néztem rájuk. A kezeléseket még mindig nem tudtam megszokni, már ha ez lehetséges. Utáltam, ha a szüleim és Jen gyengének lát, ezért szerettem volna, ha egyedül hagynak.
-Nem! Én itt maradok. Nem megyek sehova, végig itt leszek. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy kimentem, még egyszer nem fogom!-szólalt meg Jen rögtön. Nem volt időm ellenkezni, a mellékhatások jelentkezni kezdtek. Az ágyam melletti tálat magam elé kaptam, és minden, ami bennem maradt, az most kijött belőlem. Jen rögtön megfogta a hajam, ami nem volt összekötve.
Bár már úgy éreztem, minden kijött belőlem, mégsem könnyebbültem meg. Hányingerem egyre jobban fokozódott. Testem verejtékben fürdött, összegömbölyödve, fájó hasamat szorongattam, még az után is, miután a nővér gyógyszereket adagolt nekem, melyek egy cseppet sem enyhítettek rosszullétemet.
Rosszullétem enyhülni kezdett, ekkor már a kezelés vége fele jártam. Azt hiszem, ezek voltak a hetem legrosszabb órái, viszont még sok ilyen előtt állok.
Mikor az orvos belépett egy nővérrel a szobába, anyáék rögtön az orvosra néztek.
-Mr. Black, meddig kell bent maradnia Jordan-nek?-nézett az orvosra apa.
-Ahogy az eddig is szokott lenni, még az este folyamán hazamehet. Viszont másnap sok pihenésre lesz szüksége, mivel ez a kezelés az összes többinél jobban megviselte a lányukat.-válaszolt Mr. Black, apa kérdése. Teljesen igaza volt, ez a kezelés nagyon megviselt, mivel elég váratlanul ért.
-De akkor mi lesz a holnapi koncerttel?-nézett Jen a szüleimre, majd az orvosra.
-Attól tartok, ezt mindenképp ki kellene hagynia. Mint mondtam, sok pihenésre van szüksége, és nem pedig egy koncertet végigállnia, tomboló tömegben.
-Nem! Ez nem lehet..Nekem ott kell lennem!-néztem az orvosra, miközben elsírtam magam-Ez minden álmom! Nem halhatok meg úgy, hogy nem láthatom őket. Kérem..-néztem még mindig az orvost sírva.
-Kérem, Miss.Parker, nyugodjon meg. Mielőtt ma este hazamenne, meglátjuk, hogy elég erős -e ehhez a szervezete. Mivel az orvosa vagyok, felelős vagyok önért, amiért kiengedem önt a kórházból. Most pedig inkább pihenjen, és majd este meglátjuk, hogy hogyan lesz.-mosolygott rám biztatóan, majd elhagyta a kórtermet.
Tudtam, hogy más lehetőségem és esélyem már nem lesz, hogy láthassam őket élőben. Most, hogy anyáéknak köszönhetően ezt az álmomat valóra válthatom, nem hagyhatom, hogy elszalasszam ezt az egészet. Bár kockázatos lesz, mégis el fogok menni a koncertre, hiszen itt van rá a ehetőségem.
Miután hosszasan elbeszélgettünk anyáékkal, hazamentek, mivel már fáradt is voltam és nekik a húgomért kellett menniük, a nagyszüleinkhez. Nem sokkal később, Jen is elment, így egyedül maradtam. Sokáig forgolódtam, mert sehogy sem bírtam elaludni.
Miután megtaláltam a tökéletes pózt az alváshoz, pár perc múlva, már az Álomvilágban jártam.
Sziasztok!
Nos, ez lenne a második fejezet, így estére.
Remélem tetszett nektek,
és hagytok magatok után valami nyomot.:)
Sarah xx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése