~Prológus

A nevem Jordan Parker. Egy átlagos lánykánt élem az életemet, ami már nem igazán lenne élet, a legjobb barátnőm, Jennifer nélkül. Mindketten szeretünk focizni. Sokszor elmegyünk focimeccset nézni élőben. Jenny-vel rengeteg közös vonásunk van. Mindketten érzékenyek és önbizalom hiányosak vagyunk. A szíve a helyén van, hamar szeret meg embereket. 

Számomra ő az a személy, aki a lelket tartja bennem. Bár egy év korkülönbség van köztünk, mégis olyan, mintha ő lenne 16 éves, én pedig 15.

Mivel egy halálos betegséggel kell együtt élnem, félek, hogy el fogom veszíteni azt a személyt, aki a legfontosabb számomra.

Minden órában és percben azon gondolkozom, hogyan lehetne ezen az egészen változtatni, de egyszer csak rájövök, hogy nincs esélyem. A rák sokkal erősebb nálam, amit nem küzdhetek le. A kezelések egyenlőek a legrosszabb rémalmokkal, ráadásul a mindennapos rosszullétek sem a legjobban. Jenny-t sokszor megijesztem ezekkel, viszont sajnos nem tudok tenni ez ellen semmit.

A szüleim még mindig nem fogták fel ezt az egészet, ahogy én, és a barátaim sem.

Legnagyobb félelmem mindig is az volt, hogy egyszer elveszítem azokat az embereket, akiket a legjobban szeretek. Emellett pedig van még egy félelmem, ami pedig az, hogy fel kell adnom az álmaimat. Mivel az orvos már csak alig két hónapot jósolt nekem, próbálom ennek az időnek minden percét kihasználni. 

 Sokszor gondolkozom el azon, hogy mi lesz majd akkor, ha már nem leszek. Sokakat fogok cserben hagyni, Jen-t pedig különösen féltem. Nem csak, hogy legjobb barátnőként tekintek rá, hanem mint húgomra is. Az életem nélküle romokban heverne.

 Mivel elterveztük, hogy az utolsó heteimet együtt fogjuk tölteni, az álmaimat próbáljuk megvalósítani. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, mivel a főbb álmom költségbe kerül, ezt pedig egyikünk sem tudja kifizetni. 

Mikor hallok róluk, és tudom, hogy semmi esélyem találkozni velük, mindig csak az jár a fejemben, hogy soha nem fogom látni azt az öt személyt, akiknek a dalai tartanak életben, Jen mellett...